Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyertyaszentelő Boldogasszony

 Az Anyaszentegyház egyik legrégibb ünnepei közé tartozik a Gyertyaszentelő Boldogasszony. E napon ünnepli az Anyaszentegyház a kisded Jézus bemutatását a templomban. Ő ugyan már születésekor találkozott a választott néppel. Az egyszerű pásztorok csodálkozó hódolata ezt jelentette. Ezen a napon azonban a szent törvények értelmében először találkozik a templomban a papsággal, a prófétákkal, a maga örök papságának előképeivel.

Ma találkozik Krisztus az ősz Simeonnal, aki örömtől repeső szívvel kiált fel: “Nunc dimittis servum tuum, Domine!” – “Most bocsásd el Uram a te szolgádat, mert látták szemeim az üdvösséget!”. Látták szemeim a világ világosságát, aki azért küldetett hozzánk, gyarló emberekhez, hogy világítson, mutassa a helyes utat. Nekünk is világoskodnunk kell az emberek előtt, hogy lássák jócselekedeteinket és dicsőítsék a mennyei Atyát. A világ világosságát állítja elénk, őt mutatja be ma is az Egyház a szentmisében.

Lássuk az ünnep rövid történetét:

Jeruzsálemben már a IV. században létezett, ugyanis Aethesia zarándoknő leírja, hogy Jeruzsálemben körmenetben vonulnak a Szentsír templomba, s ott tartják az ünnepélyes istentiszteletet. A mai gyertyás körmenet talán azoknak a régi bűnbánó körmeneteknek a maradványa, amelyek a bűnös, pogány Luperkáliák ellensúlyozására Rómában szokásosak voltak. A pogányság legyőzetése után ezt a bűnbánó körmenetet a Gyertyaszentelő szertartásába olvasztották be. Jeruzsálemben és a keleti egyházban általában, ahol Jézus bemutatását ünnepelték, Mária templomba vonulásának emlékére mindig gyertyás körmenet volt, mert ő a népek felvilágosítására szolgáló fényt vitte oda.

Gyújtsatok örömmel fényt! Világosságot az igazi Világosságnak, ...fénnyel a kezünkben akarunk eléje menni, mint Jézus világosságának gyermekei, gyertyáinkat az igaz Világosság elé akarjuk vinni. Azért tartjuk kezünkben az égő gyertyákat, hogy a Megváltó isteni fényét jelképezzük, amely mindent az örök fényességgel áraszt el, és hogy különösképpen jelezzük lelkünk tisztaságát, amellyel Krisztus elé járulunk.

A mai ünnep egyik jellegzetessége a gyertyaszentelés. Az egyház ezt a szertartást minden évben megismétli. Az oltár egyik oldalán asztal van elkészítve, s rajta a szentelendő gyertyák. A pap fehér színű öltözetben az oltárhoz megy, s ott könyörgést mond el, amelyben kéri az Úr Istent, aki a mindenséget a semmiből teremtette, s az igazlelkű Simeon kívánságát teljesítette, méltóztassa megáldani ezen gyertyákat, hogy az emberek lelki és testi javára szolgáljanak. Hallgasd meg Uram néped imáit, annak a népnek, aki e gyertyákat kezében hordozni óhajtja, s Téged énekszóval akar dicsérni. A többi imában is ugyancsak az Úr Istent és Jézusunkat kéri a pap, a világ Világosságát, hogy szíveskedjék megáldani és megszentelni ezen viaszgyertyákat. Engedd meg Uram, hogy amint ezen gyertyák meggyújtva elosztják az éjszaka sötétségét látható fénnyel, úgy a mi szívünk is a láthatatlan tűz, a Szentlélek tüze, fényessége által megvilágosítva minden vétkes okoskodástól mentes legyen, és így lelkünk megtisztult szemével azt szemlélhessük, ami előtted kedves, hogy eljuthassunk a soha meg nem szűnő világosságba.

Majd a pap meghinti szenteltvízzel és megtömjénezi a gyertyákat, miközben a kar énekli az agg Simeon énekét antifónával felváltva. Majd egy könyörgés és a körmenet következik. A körmenetben részt vevő hívek pedig, mint egykor Mária és Simeon valóságban, most ők a gyertya jelképében , de misztériumos valósággal azt hordozzák kezükben, aki tanítása, példája és kegyelme által életüknek útját megvilágosítja és lépéseiket az örök világosság felé irányítja.

A mai gyertyaszentelés eszünkbe juttatja a világosságot is. Nézzük meg: mit is jelentenek az égő gyertyák a liturgiában?

A világosságnak liturgiai használatban többszörös jelképes jelentése van. Jelképe először az örök istenségnek – mint többször a pusztába való vonuláskor – és azután az istenemberi Megváltónak, aki a föld világossága lett és jogot nyert az örök égi fényességre. Ezt jelképezi a húsvéti gyertya és húsvéti tűz. “Isten világosság, sötétség nincs benne” – mondja Szent János (1Jn 1, 5). És az Isten a maga fényöléből árasztja az imádandó Világosságot a világosságból. És ez a kettős világosság – az Atyának és Fiúnak jelképe –, de amely mégis egy fény – az egy Isten világossága – egyesül és kiárad a Szentlélek hasonló módon örök világosságában és a szeretet örök fényében. A világosság tehát harmadszor a Szentlélek kegyelmét is jelenti, mely által a lélek megtisztul és Isten világító képmásává válik. Az izzó parázs, a fénnyé változás, viasz vagy olaj, mind ezt jelképezik.

Az égő gyertya jelképezi továbbá magát az Istenembert is. Tiszta viaszból készült ez a gyertya, melyet a szűzies méhek állítanak elő. A viasz az Istenember emberi-, a fény pedig isteni mivoltát mutatja.

És végül a viaszgyertya a tiszta Isten-szerető lelket is jelképezi, míg a zsiradékból készült faggyú gyertya a bűnöst. A liturgia gyertyát használ a keresztelési, bérmálási, esküvői szertartásban, valamint a szent kenetnél; halotti gyertyákat, felajánlási gyertyákat adnak át a papszenteléskor az újmisésnek, és más ünnepélyes alkalmakkor.

Amint az elmondottakból kitűnik, a gyertya, a gyertyaszentelés szertartása sokmindenre figyelmeztet bennünket, sokmindenre tanít és oktat minket.

A fényekkel teli február 2-i istentisztelet negyven nappal Karácsony után, az Egyház vallási életének ma is egyik legnagyszerűbb színjátéka a karácsonyi liturgia valóban méltó befejezésére. A csillagfényes Szentestével kezdődik ez a liturgia, a titokzatos csodacsillag által kísérve ebben a mélyértelmű öröménekben kísért fénykörmenetben és gyertyafényes szentmisében méltó helyszínt nyer.

Szentséges tisztelettel vegyük kezünkbe a megszentelt gyertyát, és annak jelképét lássuk benne, akit Karácsony idején a világ világosságaként dicsőítettünk, a földreszállt Istenembert.

Járjunk világosságban! Legyünk a világosság fiai, Isten fiai! Isten világosság, sötétség nincs benne – mondja Szent János. Ha Isten világosság, akkor nekünk kötelességünk úgy élni, hogy bennünk se legyen sötétség. Istenhez hasonló életet kell élnünk, szentekké kell lennünk. Estete sancti – Legyetek szentek! – mondja a szentírás. Az Úr Jézus megmutatja a helyes utat. Ha azon járunk, biztosan célunk felé haladunk. Az világos út, nem sötét ösvény, amelyen a sötétség baglyai huhognak, hanem a világosság pacsirtái dalolnak. A világ világosságává kell lennünk. Világítanunk kell az advent félhomályos útjain botorkáló embertestvéreinknek, akik eltértek a Világ Világosságától.

Legyünk a világosság fiai, ékesítsük föl lelkünket, hogy méltóan fogadhassuk Krisztust, a Királyt, a nemzetek uralkodóját, a Világ Világosságát.