Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Igaz szólás

2009.04.06

A Szűzanya nap szeptember 8, ami tradicionális Kisboldogasszony ünnep. Beleillik a Kisboldogasszony ünnepek sorába. Ezek az ünnepek Gyertyaszentelő után (február 2.) március 8-cal kezdődnek, és a termékenységgel kapcsolatosak. Szeptember 11.-én Szűzanya születés napja van. Ez után a szeptember 15.-én a NagyAnya (Anna) ünnepét ünnepeljük.


Egy kis történelmi visszatekintés, hogy hogyan jött létre a Mária Kultusz a Kárpátmedencében, és környékén!
Az emlékezés Egyiptomig nyúlik vissza. Az Izisz Kultusz teljesen megegyezik a Mária kultusszal.

Atlantisz pusztulása után a 108 magyar törszből, 7 törzs alapította meg Egyiptomot. Az úgynevezett Arany Dinasztia (halhatatlan) fáraók uralkodtak. A királyok sorában az első I. A-MEN-HO-THEP, I MÉN-ATYA, a "pásztorok" királya uralkodott. Ő hozta Egyiptom első törvényeit is.

A történelmünkről remélhetőleg majd szép lassan kiderül az igazság. Bízunk benne. Mindenesetre már rájöttek, hogy a hieroglif írást magyar nyelven lehet jól értelmezni.
A vallásukban a Napot, a Fény imádták, az Orionhoz és a Szíriuszhoz igazították a csillagászatukat.

Piramisokat építettek.


Vannak olyan ábrázolásaik, hogy várják a megváltót. Osirist tekinthetjük a Fényatyának, Izist a Fény Anyának, Hórust pedig a Fény Fiúnak.

Atya Fiú SzentSzellemet foglalja magába.

Az Egyiptomi Halottas Könyvben is benne van, hogy Hórusz az Égi bárkán a Fény által fogant Izis méhében.

 
Titkolva van, hogy Mária, Jézus édesanyja királyi sarj, Thébából, Egyiptomból származik. Áttelepültek Galileia területére, Pártus-Mágus országot hoztak létre erős hadsereggel.

A Pártus-Mágus Papok, tudós papok voltak, akik hatalmas tudást birtokoltak. Még ismerték a Tündértudást.

A Tünde Szeretet vallást gyarorolták.

Értették az állatok nyelvét,kommunikáltak az Angyalokkal, és más természet szellemekkel.

A környező országbeliek nem ismerték ezt a tudást,és ezért féltek a hatalmuktól.

 
Itt, Galileiában született Mária Pártus-Mágus királylány.

A koronánk is Pártus-Mágus korona.

Egyiptomban bukkant föl először az egy Isten hit, Aton kultusz. Ezt a hitet vitték tovább a Pártus birodalomba is. Ezt a hitet gyakorolta Mária családja is, ezt nevezték Krisztoriánus Kereszténységnek.

Jézus is a Fény által fogant Mária méhében.

A Szűz fogantatás többször föl-föl bukkan a történelmünk során.

Mária a hatalmas tudású Mágus Pap növendék, már akkor 16 évesen

Malaszttal volt teljes.

A Malaszt azt a dicsfényt, rezgést jelenti, ami a Megvilágosodott mesternőket jellemzi. A Bodhi sattvákat jellemzi.

Végtelen alázatos, szerény teremtés volt. Rendelkezett azzal az Isteni Tudással, bölcsességgel, hogy jó édesanyja és nevelője lehessen egy Isteni gyermeknek.
Mivel Ő is a Tündérek Királynője volt egyben, családjával rendszeresen járt a Kárpát-medencében.

 Mivel 108 törzsről beszélünk, más törzseink is természetesen ezt a vallást képviselték Európa szerte: Északon, Délen, Keleten, Nyugaton a Térségek tele voltak Izis Templomokkal, ahol először Izist, majd Máriát tisztelték. Izisz templomok, majd Maniheista templomok, majd Keresztény templomok lettek. Sok még mai napig is működik, persze átépítések után.

A történelmünket áttekintve: Attila is Tünde-Maniheista király volt Jézusban hitt. Mélyen vallásos látnok, istenhívő ember volt.

Soha sem volt barbár, mint ahogyan ezt mesélik róla.

Békét kötött az Amazonok és Tündérek között, azzal hogy elvette Sárát, a Kelet-Ázsiai Amazon Királynőt.

Az volt a terve, hogy egyesíti az Amazonok hitét, a Tündérekét és a Maniheizmust,és a Római Kereszténységet.

 
Később az Árpád-ház is Máriát imádta, a Tündérek királynőjét és Jézus anyját.

Neki ajánlotta föl a koronát Szent István,
mint a Magyarok Reginájának.

Manapság újra leszületnek azok a tudáshordozók, akik segítségével az emberek vissza fognak találni ehhez az elfeledett tudáshoz. A Tündérség, és a Fény Szüzének tiszteletéhez.

 

A mappában található képek előnézete Boldogasszony Anya képeink