Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Epiphania Domini

A római egyház Epiphania Domini (’Az Úr megjelenése’) névvel jan. 6-án tartott ünnepe. A keleti egyház e napon Krisztus születését ünnepelte, nyugaton a napkeleti bölcsekről, vagyis a háromkirályokról (háromkirályjárás),

Jézus megkereszteléséről és első csodatételéről való megemlékezés került előtérbe. A római egyház szertartásai szerint ezen a napon vizet és tömjént szenteltek.

A víz megszentelésének, azaz megkeresztelésének szertartásából ered a magyar vízkereszt elnevezés is. A templomban megszentelt vízből, amelynek a nép különös hatást tulajdonított, minden család vitt haza; a szenteltvízzel összefüggő hiedelmeket az egyház is erősítette.

Az 1499. évi boroszlói szertartáskönyv szerint a szentelt víz használ a dögvész, a méreg ellen, sőt a béka és a mérges férgek ellen is, és ha igazi pap szenteli, egész évben nem romlik meg. A víz és a tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés, amelyre már Mátyás idejéből van emlékünk. A plébános ezen a napon kezdte meg hívei látogatását, beszentelte a házat, számba vette a házbelieket, beszedte a lélekpénzt. A protestáns vidékeken a házszentelés tiltásával is találkozunk.

Az evangélikus gömöri esperes az 1604. évi vizitáció alkalmával meghagyta: „Epiphania napján ne járjon a lelkész feszülettel az utcán, mert ez botrányos, hanem egyezkedjék inkább híveivel, hogy ezen szertartás nélkül is adják meg, amit ilyenkor adni szoktak.”

A r. k. falvakban a pappal együtt ment a kántor, két ministráns és az egyházfi, aki a pénzt, az ajándékot gyűjtötte össze. Göcsejben a pap és a kántor fáradságukért sonkát, szalonnát, tojást, gabonafélét, babot és lélekpénzt kaptak. A szentelés után a lelkésznek le kellett ülnie a szobában, hogy a tyúkok kotyoljanak. Amikor a pap elment, a gazda vagy a gazdasszony a helyére ült, majd kiseperték a pitvart, hogy a lány még abban az esztendőben férjhez menjen, a legény pedig megházasodjék. Székelyföldön a házszentelés után a papot égő gyertyával kísérték ki, hogy nagyobb legyen a kender. Az is szokásban volt, hogy a lány a házszentelés előtt nyakából levette a gyöngyöt, s a küszöb mellett a szőnyeg alá dugta, ahol a pap átlépte. A szentelés után a szőnyeg alól kivette és a párnája alá tette, mert azt tartották, megálmodja, ki lesz a jövendőbelije.

                                                                                                                                
A karácsonyi ünnepkör zárása, és a farsangi időszak kezdete. Az egyik legrégibb egyházi ünnep, a 4. századig Jézus születésnapját és az évkezdetet is ezen a napon ünnepelték.  
Az egyház ezen a napon emlékezik meg a napkeleti bölcsekről (Gáspár, Menyhért és Boldizsár a Jézus születésekor megjelent betlehemi csillagot követve, uralkodónak kijáró tisztelettel hódolt a gyermek és édesanyja, Mária előtt),valamint Jézus megkeresztelkedéséről. E naptól kezdve szenteli a vizet a keleti egyház, a középkortól pedig a nyugati egyház is. A víz megkereszteléséből, (megszenteléséből) ered a magyar vízkereszt elnevezés. A liturgikus vízszentelést vízkereszt vigíliáján (január 5.) végezték a templomban, de haza is hordták meghinteni vele a házat, a gonosz szellemek ellen. Ezen kívül hittek gyógyító hatásában, mely mindenféle betegségre jó volt, de használták a mezőgazdaság és állattartás területein is. A víz és tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés.

Már a XV. században jellegzetes magyar szokás volt a papság vízkereszt napi alamizsnagyűjtése. Ezen a napon volt a házszentelés, és ilyenkor írták fel a három napkeleti király nevének kezdőbetűjét (G + M + B) és az esedékes évszámot az ajtóra.

A XVI. század óta dokumentált szokás a csillagozás és a csillagének éneklése. Egyes vidékeken a mai napig is járnak gyermekek a kirúgható csillaggal háromkirályok képében köszönteni.

Vízkereszt napjának népszokásai a templomban megszentelt vízhez kötődnek.  Ipolytarnócon, Litkén, Mihálygergén a házigazda üvegben hazavitte a megszentelt vizet, a ház apraja-nagyja kortyolt belőle, hogy megóvja őket a torokfájástól. Megszentelték vele a házat, az ólakat. Öntöttek a kútba, hogy a víz meg ne romoljon.

A szentelt víz az embert születésétől haláláig kísérte: ebből a vízből hintettek a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. Januártól januárig a vizet üvegben vagy nagy korsóban tartották, s ami megmarad a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték.

A vízkeresztkor megszentelt vízhez hasonló szerepe volt a gyertyaszentelőkor (február 2.) megszentelt gyertyának. Ipolytarnócon 2-3 gyertyát vittek a templomba megszentelni, s azokat a ház első szobájában tartották. Kettőt az esetleges halott számára tettek félre, egyet égzengés ellen. Amennyiben az év folyamán nem volt szükség a gyertyákra, úgy azokat a következő évben újra megszentelték. A már kétszer szentelt gyertyát a hosszan haldokló kezébe adták, hogy könnyítsen rajta. Mihálygergén a kétszer szentelt gyertyát az égiháború alkalmával gyújtották meg, úgy tartották, ahol ezt a gyertyát égetik, oda nem üt a villám. Volt rá eset, hogy a férjétől elszökött menyecske fölött égették a szentelt gyertyát, hogy az ördögöt kiűzzék belőle. Vízkereszthez kapcsolódik a következő időjóslás: "Ha Vízkeresztkor megcsillan a víz a kerékvágásban, nem lesz hosszú a tél."

Január 2. Jézus nevenapja

Más liturgikus hagyományban az újév első vasárnapján ünneplik, a reformátusok újév napján ülik meg. A Jézus név görög formája a héber Jehesuah névnek. Jelentése: "szabadító Úr", "az Úr megszabadít". Ezen név tartalmazza a héber Isten nevét, Jahve-t. Az írás csupán a mássalhangzókat tüntette fel. A Jahve szó kimondhatatlan volt. A szövegben négy mássalhangzó jelöli (JHVH), olvasáskor Adonájt, vagyis Urat mondtak helyette. A két név hasonlósága utal Isten és Fiú misztikus azonosságára. Jézus Krisztust sokszor ábrázolják ugyanúgy, mint Istent, hiszen őt tekintik Isten földi megnyilvánulásának. (lásd a Magyar Szent Korona elülső és felső Pantokrátor képe.) A Krisztus név cím, "fölkentet" jelent. Tehát a teljes név fordítása: Az Úr felkent szabadítója. A IV. század óta elterjedt jelölés a görög ró (P) és khí (X) betűkből származik. Eredeti jelentése: "jó előjel". Jézus nevének tisztelete a középkorban bontakozott ki a ferences szerzetesek segítségével. A Jézus Krisztus név használatára maga az Üdvözítő bíztatta tanítványait: "Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevében." (Máté 28,19) Arról is beszélt, hogy neve segítségével gyógyítani, ördögöt űzni lehet. Azt ígérte, hogy ha a nevében ketten vagy hárman összegyűlnek, közöttük lesz. Ezek az üzenetek azt árulják el számunkra, mekkora jelentősége van Jézus Krisztus nevének. A keleti egyház egyik kedvelt imája szintén az ő nevének erejét hívja meg: "Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam, bűnösön!"