Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Babona

2009.03.25

Ha fekete macska  megy át előttünk az úton, szerencsétlenségünk lesz.
Ha hullócsillagot  látunk, és kívánunk valamit, de nem mondjuk el senkinek, az beteljesedik.
Ha valaki csuklik, azt emlegetik.
Ha megrozsdásodik egy kés, akkor valaki meghal a családban.
Ezen dolgok közt semmilyen kapcsolat nem igazolható sem természettudományosan, sem az isteni kinyilatkoztatásból. Nem mellékes, hogy a józan észnek  is ellene mondanak, és ha komolyan belegondolunk, inkább nevetnünk kell rajtuk.

Miért veszélyesek akkor, ha teljesen alaptalanok? Egyrészt minden hamis dolog legalább annyiban veszélyes, hogy elvonja a figyelmet a lényegestol. Ez a babona esetében azt jelentheti, hogy egy babonás ember ahelyett, hogy Istentol kérne segítséget, inkább négylevelu lóherét keres, vagy más butasággal tölti idejét, és ha sikerül, amit tervezett, nem Istennek ad hálát, hanem annak, hogy betartotta a babona által adott tanácsokat. Másrészrol viszont ezek szép lassan beleivódhatnak az ember tudatába és ott gátlásokat  alakíthatnak ki, vagy önbeteljesíto jóslattá  válhatnak.

Egyszeru példa erre: egy ember elott, aki a babonát nem veti el határozottan, fekete macska megy át az úton munkába menet. Egész nap többször eszébe jut az eset, és már várja, hogy mikor jön a szerencsétlenség. Ezzel önbizalma meggyengül, figyelme megoszlik, és valójában ez lehet a szerencsétlenség oka. (Kissé komolytalan, ehhez hasonló példa: A kiborult só biztosan veszekedést jelez elore, mert össze fognak veszni az emberek, hogy miért borult ki a só és ki takarítsa fel. De ez nem rejtett összefüggés, hanem nyilvánvaló.)

Bonyolultabb, de elgondolkoztatóbb példa a következő, valóságos eset:

Egy férfi kiskorában azt játszotta társaival, hogy nem szabad semmilyen vonalra lépni, mert ``Aki vonalra lép, az szerelmes!'' (És szerelmesnek lenni szégyen bizonyos korosztály számára.) Ezt sok éven át következetesen gyakorolták. Ezért ebbe az emberbe beleidegzodött, hogy ne lépjen a járda betonlapjainak összeillesztésére, vékony oszlop árnyékára stb. Felnott fejjel hiába tudatosította, hogy ez bolondság, továbbra is zavarta mozgását ez a dolog, önkéntelenül is kerülte a vonalakat. És ami rosszabb: mellékesen az is benne maradt, hogy szerelmesnek lenni szégyen. Ez akadályozta is a lányokkal való kapcsolatteremtésben. Hiába küzdött ez ellen évekig, nem tudott önerejébol megszabadulni ettol a megkötözöttségtol.  Ám amikor egy okkultizmusról szóló tanítás után rájött, hogy benne egy babona maradványai vannak, kérte Jézust, hogy szabadítsa meg  ettol, és kérte testvéreit, hogy imádkozzanak érte ezért. A babona utóhatásai szinte azonnal el is múltak; pár nap múltán már egyáltalán nem figyelte a vonalakat és a lányokkal szembeni gátlása is csökkent.

Az egyház szerint: Kedves Olvasó! Kérünk, gondold át, van-e Benned olyan babona, melyet nem vetettél el teljesen. Ha van, mondjál ellene, és kérd Jézust, szabadítson meg a babona zavaró hatásától és következményeitől. Ha szükséges, kérd mások imáját is ezért. Ezt semmiképp ne halogasd, mert bár ártalmatlannak tűnhet egy-egy babona elfogadása, komolyabb tévedések alapja lehet.

Fontos megjegyezni, hogy még szent dolgokból is válhat babona, ha nem a valódi összefüggéseiben kezeljük. Errol így ír a Katekizmus: 

A babona a vallásos érzék és a vallásos gyakorlatok eltévelyedése. Érintheti az igaz Istennek nyújtott kultuszt is, amikor például mágikus jelentoséget tulajdonítanak egyébként törvényes és szükséges gyakorlatoknak. Az imádságok vagy a szentségi jelek hatását egyedül anyagi összetevojükhöz kötni az általuk igényelt belso készültségektol függetlenül, babonába süllyedést jelent.

A Katolikus Egyház Katekizmusa: 2111  
    
Babonának számítanak pl. a következők:

Ha elmondok tíz Miatyánkot és tíz Üdvözlégyet egy bizonyos szándékért, azt biztosan megadja nekem az Isten.
Ha nem jutok el egy héten kétszer is szentmisére, megbüntet az Isten.
Lehet, hogy valakit Isten arra indít, hogy tíz Miatyánkot és tíz Üdvözlégyet mondjon el egy bizonyos célért, vagy arra buzdít, hogy hétköznap is jusson el kétszer szentmisére. De ha valaki csak úgy magától kitalál ilyen gyakorlatokat, és ezekhez mereven ragaszkodik, mert azt hiszi, hogy Istent ``lekenyerezheti'' vagy kényszerítheti cselekedeteivel, az a babonaság bunében van.

A babona fő ismertetőjele ilyenkor is a rejtett összefüggések megléte, azaz mágikus jelentoség tulajdonítása bizonyos gyakorlatoknak. Ha azt hiszem, hogy cselekedeteim automatikusan kiváltanak bizonyos hatást, de az a hatás sem természettudományosan, sem az isteni kinyilatkoztatásból nem ismerheto meg, akkor babonában hiszek.