Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Koncentráció

A misztikus úton való haladás második legfontosabb eszköze a klauzúra mellett a koncentráció. A szellemnek ezt a magasfeszültségű állapotát az egyes iskolák sokféleképpen írják le. Lényegét számtalan könyvben igyekeztek meghatározni, de a sok meghatározás között a kérdés veleje gyakran elsikkadt. Vannak kötetek, melyek csak a koncentrációról szólnak, s bennük sok száz kitűnő gyakorlat vezeti a tanítványt a praktikus útra. Csodálatos azonban, hogy a gyakorlás legtöbbször mennyire eredménytelen marad. Miért? Mert vagy a tanítvány nem érti meg, vagy a könyv nem fejti ki megfelelően a koncentráció elméleti és gyakorlati lényegét. Máskor a szerző gyakran olyan ismereteket tételez fel; melyekkel a tanítvány nem rendelkezik, vagy pedig túl bonyolult, fárasztó módon adja elő mondanivalóit. A koncentráció szó értelme: összpontosítás. Többféle fajtája van. Lehet figyelmet, akaratot, értelmet, vágyakat koncentrálni. Tehát a koncentráció célja lehet más és más, technikája azonban mindig ugyanaz. A helyes koncentráció megköveteli, hogy a testünkben rejlő minden erőt egy fókuszba gyűjtsük. Tehát minden erőnket, érzésünket és akaratunkat egy cél szolgálatába vonjuk össze. Abban a pillanatban, amikor testi-lelki erőink a kitűzött célra irányulnak, tudatunkból minden másnak el kell tűnnie annyira, hogy koncentrációnk tárgyával valósággal eggyé olvadjunk. Ebben a feszültségben minden más megszűnik. A helyes koncentráció tetőfokán gyakran még a fizikai fájdalmat sem érezzük. A koncentráció titka tehát abban rejlik, hogy mennyire tudjuk tétován elfolyó, töredékes erőinket eggyé kovácsolni és egyetlen célpontra kivetíteni. Ez a feladat már nem csak képzeletünket veszi igénybe, hanem minden testi-lelki tulajdonságunkat és képességünket is. Természetes, hogy az ilyen hatalmas teljesítmény sikere nem épülhet fel egyik napról a másikra. E képesség teljes birtokában eddig csak a szellemtörténet olyan kiemelkedő alakjai voltak, mint Krisztus, Buddha, Lao-Cse, Milarepa,* Ráma, Krisna, Hermész Triszmegisztosz, Orfeusz, Pitagorasz és még néhányan. A koncentrációt bevezetésképpen külön-külön területeken kell gyakorolni.

Osszuk tehát a koncentrációs gyakorlatokat öt nagy csoportra:

1. Figyelemkoncentráció.

2. Türelemkoncentráció.

3. Akaratkoncentráció.

4. Érzelemkoncentráció.

5. Erőkoncentráció.

A helyes út az, ha először kiválasztunk egyet a gyakorlatcsoportokból és abban igyekszünk kitartó gyakorlással tökélyre fejleszteni képességeinket. Egy másik fajta gyakorlatba csak ezután fogunk bele. Most sorra véve az öt csoportot, egy-egy példával világosítjuk meg az egyes gyakorlatok lényegét. Ez nem jelenti azt, hogy csak a megadott példák alapján gyakoroljunk, mert itt is tág tere van az egyéni választásnak. Mindenki összeállíthat magának ehhez hasonló, de hajlamainak megfelelő gyakorlatot.

l. Figyelemkoncentráció:

Keressünk ki egy könyvet, mely rendkívül nehéz stílusú s tárgyánál fogva bennünket nem érdekel. Kényszerítsük rá magunkat, hogy a könyvből két oldalt figyelmünk megfeszítésével végigolvassunk. Olyan dolgokra, melyek az embert nem érdeklik, rendkívül nehéz figyelni. Figyelmünk és kitartásunk intenzitásától függ, hogy mennyit olvasunk el, ha kitartásunk győzi, egy egész fejezetet is elolvashatunk. Ezután következik az ellenőrzés, mellyel figyelmünket lemérhetjük. Becsukjuk a könyvet, ceruzát, papírt veszünk, s az olvasott rész tartalmát röviden, de minden részletre kiterjedően leírjuk. Ez a kísérlet azért megfelelő, mert csak olyasmit tudunk lerövidíteni, összevonva visszaadni, amelynek lényegét felfogtuk és emlékezetünkbe véstük.

2. Türelemkoncentráció:

A türelemkoncentráció lényege az, hogy mennyi ideig tudunk valamilyen monoton tevékenységet végezni. Példa: tegyük magunk elé a sakktáblát. A tábla bal alsó sarkába helyezzünk el egy figurát és kezünkben másodpercmutatós órával mérjük az időt. A fel adat az, hogy a figurát minden harminc másod percben egy kockával feljebb vigyük. Amikor elértünk a nyolcadik sorba, akkor a szomszédos kockasoron visszük lefelé a figurát harminc másodpercenként egy kockával lejjebb. Ezt az egy hangú munkát mindaddig folytatjuk, amíg a figura az egész táblán végig nem vándorolt. Ez a gyakorlat mindössze harminckét percig tart.

3. Akaratkoncentráció:

Határozzunk el magunkban valami egészen valószínűtlen dolgot, üljünk le a meditációs székre és erőösszpontosítással gondoljunk arra, hogy ennek a dolognak meg kell történnie. Példa: magunk elé helyezünk egy székre vagy asztalra valami kis könnyű tárgyat. Leülünk és akaratunkat arra koncentráljuk, hogy az a kis tárgy a levegőbe emelkedik. Utalnunk kell itt Krisztus lenyűgöző erejű mondására: "Ha csak annyi hitetek volna, mint a mustármag, hegyeket mozdíthatnátok meg vele." Ebből a hatalmas tulajdonunkból, amelyet tudatlanságunk bénaságban tart, kell visszazsákmányolnunk egy atomnyit, hogy kisöpörjünk vele minden kételyt. Szándékosan választottunk akaratkoncentrációnk gyakorlására ilyen lehetetlennek látszó feladatot, mert igazi akaratkoncentráció csak abban az esetben jöhet létre, ha az akarat minden fizikai és értelmi mérlegelést meg tud szüntetni. Akaratunk csak akkor válik csodákra képessé, mágikus hatalommá.

4. Érzelemkoncentráció:

Az érzelemkoncentráció célja és lényege, hogy kiszabadítsuk magunkat az érzelmek rabszolgaságából. Ez annyit jelent, hogy a gyakorlott és fejlett misztikus kormányozni tudja érzéseit. Az érzelmek – még hozzá bármilyen fajta érzelem – a szellemi látás és akaratkoncentráció segítségével előidézhetők. Természetesen így mesterségesen előidézhető a gyűlölet és a taszítás érzete is, a jó irányba haladó misztikus és tanítványa azonban gyakorlás céljára csak harmonikus érzéseket választ. A gyakorlás eredményeképpen tetszésünk szerint tudnunk kell előidézni olyan érzést is, amely éppen nem időszerű. Egyik legjobb módszere ennek a műveletnek az emlékezés. A meditáció során emlékezetünkbe idézzük múltunknak azokat az eseményeit, melyek az előidézni kívánt érzést tartalmazzák. Ezt az eseményt képzeletben újra és újra átéljük, minden kis részletét felelevenítjük, valósággal újra életre keltjük. Mikor az esemény, a történés csattanójához érünk, vagyis ahhoz a ponthoz, amelyben az érzés a legélénkebben jelentkezik, kicsúcsosodik, lerögzítjük és áthozzuk a jelenbe. Ha ezt az érzést a jövőben máskor is fel akarjuk idézni, mindig erre az eseményre gondolunk. Amikor már sikerült az érzést felidéznünk, a részletek elveszítik jelentőségüket, csak azt a lényeges pontot, a történés csattanóját kell pontosan felidéznünk: éppen úgy, ahogy az építész is lebontja az állványzatot, ha az épület elkészült. Itt is zavaróan hatna az “állványzat’; éppen úgy, mint ahogyan érzésrögzítő meditációnkban zavarnak a felesleges részletek. Így építhetjük fel szilárddá ezt az érzésépületet és bármikor előparancsolhatjuk pl. az öröm, az elégedettség, a szimpátia, a magasztos emelkedettség, a nyugalom, a derűs békesség érzéseit, valamennyit a megelőző, pozitív kicsengésű eseményhez rögzítve. Természetesen vigyáznunk kell arra, hogy életünkből és tapasztalatainkból a legjellegzetesebb részleteket ragadjuk ki, melyek döntően befolyásolták fejlődésünket. A nagy emóciók mindig mély nyomokat hagynak lelkünkben, s ezeket a területeket hasznos billentyűkké változtathatjuk. A misztikus úton haladó tanítvány ezek segítségével tud – a kívülállók számára érthetetlen módon – a kínos és mindenki mást magával ragadó válságok fölé emelkedni. Ez a belső egyensúly, ez az állhatatos szilárdság azoknak a bölcseknek tulajdona, akik lelkükben rátaláltak az állandóságra, amely az idő és tér legnyugtalanítóbb áramlásai között is mozdulatlan marad, s nem fog rajta a mulandóság fertőzése. Mert a szenvedésben az örök hasznot látja és a gyönyörben a mulandót. Ez a misztérium nem jöhet létre olyan lélekben, amelyben kiszámíthatatlan, viharos érzelmek uralkodnak. A későbbi gyakorlatoknál, amikor a nagy ideálok életébe akarjuk magunkat beleélni, már teljesen függetlenné kell válnunk az idő káprázatától. A misztika tanítványa az érzelemkoncentráció segítségével az örök jelenben él, és ha akarja, a múltat és jövőt egyaránt jelenné változtathatja.

5. Erőkoncentráció:

A koncentrációnak ez a fajtája az ember teljesítő képességét teszi próbára, s azt fejleszti. A misztika tanulmányozójától elvárható, hogy valamiféle munkában minden ereje megfeszítésével rendkívüli eredményt érjen el. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy időszakonként, amikor egészségi állapota kifogástalan, megerőltető munkát vállal, s feladatát minden körülmények között végrehajtja. Az ilyen munka sikeres elvégzése, bármilyen nagy fáradtságba is került, erősítően hat és önbizalmát nagyra növeli. A tanítványnak szüksége van önbizalomra, arra a hitre, hogy adott esetben kiállja a nagy erőpróbát. A koncentráció e fajtájánál nem lehet általános gyakorlati útmutatást adni, mert az minden esetben egyéni. Mindenki saját foglalkozása vagy speciális tanulmányai alapján válasszon magának gyakorlatot.

 (W.Charon)

 

* Milarepa (1000 körül élt – tibeti mágus, feketemágusból lett jógamester)