Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Két egytestvér

2009.05.15

Két egytestvér
 
Két gyermek egy leány s egy fiú.
Két harmatos bimbó volt ez a két gyerek,
búgó hangon sírtak, csengőn énekeltek.
A leánynak volt egy fél ezüstgolyója,
a fiúnak volt egy fél aranygolyója.
Szerette is egymást a két "testvér" gyermek,
mégis játék közben gyakorta pereltek.
Mikor reggeltájt kimentek a rétre
 bokrok hűse alá felleg közelébe.
Mondta a leányka: az ezüsttel játsszunk!
Ezen mindig összekülönböztek.
Kézenfogva mentek, különválva jöttek.
De megbánjátok, ha nem tarttok össze,
meg is fog az átok.
Egy napon is éppen haragosan ültek,
mint két makacs veréb, kétfelé repültek.
Fenn az ég közepén megjelent egy madár,
árnyékba is borult szárnyától a határ.
Mellette az égből másik kerekedik,
két haragvó testvért karmaikba veszik.
A leánykát vitték fekete északra,
letették befagyott fekete tavakra.
A fél ezüstgolyó világító mása volt
 a hideg észak egyetlen lámpása.
A fiút elvitték tikkasztó délre,
letették vöröslő homok tengerére.
Fél aranygolyónak tüzes, izzó mása
 volt a sivatag-ég lámpása.
Sírdogált a fiú, sírdogált a lányka.
Fájó testvér-szívvel gondoltak egymásra.
Velük sírt a föld is, könnyüket felitta.
Ösvénnyé változtak úgy nyargaltak vissza.
Egymást átölelték, kimentek a rétre,
árnyas nagy berekbe, füvek közelébe.
Mondta a leányka: az ezüsttel játsszunk,
mondta a legényke: az arannyal játsszunk.
Újra sasok jöttek őket elragadva
 déli sivatagba, északi tavakra.
Szellővé változtak, újra visszaszöktek
 egymásra borultak, jó békét kötöttek.
Játsszunk az ezüsttel
mondta a leányka.
Miért nem az arannyal...
A két sas ezt várta:
Harmadszor a könnyek patakká dagadtak
- végképp megenyhültek,
Atya az ezüstöt tenyerébe vette,
s a fél aranygömbbel egy egésszé tette.
Szíve melegével összeforrasztotta,
összehevítette: nappal egyik fele,
éj a másik fele:
barnahajú leány holdat játszhat vele,
sugárszőke fiú napot játszhat vele.