Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A megismerő szeretet titkai

2009.05.26

Pünkösd misztériuma - avagy a megismerő szeretet titkai

Az ünnepekkel való együtt rezgés, az évkör ünnepeinek tudatos átélése az emberiség fontos feladata. Ehhez elengedhetetlenül fontos tudni, hogy az egyes ünnepek miről szólnak, mit üzennek az ember számára. Az ünnepek tudatos átélését akár a kozmosszal való együttélés művészetének is nevezhetnénk, hiszen ezeknek az ünnepeknek nem csak az emberiség számára van jelentősége, lévén, hogy azok valamilyen kozmikus, évről évre ciklikusan megismétlődő, az emberiségen túlmutató eseményre hívják fel a figyelmet. Az embernek lehetősége van arra, hogy az egyes ünnepek által nyújtott szellemi lehetőségeket egyre jobban felhasználja saját fejlődése érdekében, hogy évről évre egyre magasabb szinten legyen képes átélni, megélni azt, amit egy ünnep nyújthat neki.

Az évkör ünnepeinek sorában Pünkösdöt szembe szokták állítani egy másik, azt polárisan kiegészítő ünneppel, Vízkereszt ünnepével. Mi is történt az első Pünkösdkor? Az Apostolok Cselekedetei szerint (lásd: Ap.Csel. 2.) összegyűltek az apostolok, a férfi és női tanítványok, és elkezdtek közösen imádkozni. Ekkor egy óriási dolog történt velük: a Szentszellem tűzalakban megjelent nekik és beléjük áradt. Művészi alkotásokon, festményeken általában úgy ábrázolják a pünkösdöt, hogy kis lángnyelvek lobognak a tanítványok feje fölött - ezek a lángocskák tulajdonképpen a Szentszellemet jelképezik. Hagyományos egyházi megközelítésben a Pünkösd nem más, mint a Szentszellem kiáradása a tanítványokra, az az esemény, amikor az apostolok befogadják a Szentszellemet. Ennyit tudhatunk hivatalosan a Bibliából; a szellemi kutatás, a szellemi megismerés, azaz a mai korszellemnek megfelelő megközelítésmód szerint azonban jó néhány dologgal egészíthetjük ki mindezt, hogy lehetőség szerint minél jobban elmélyítsük magunkban Pünkösd jelentőségét.

Miért is ábrázolják tüzes lángokkal a pünkösdi eseményt a képeken? Azért, mert e jeles ünnepnap másik neve: Tűzkereszt. A Vízkereszt Keresztelő János nevéhez kötődik, mint régi típusú rítus, régi típusú beavatás - Keresztelő János a nagy vízkeresztelő -; vele szemben pedig ott a tűzkeresztség, Pünkösd ünnepe, ami viszont már Krisztus lényével áll összeköttetésben.

Bár a bibliai leírásokból nem derül ki, mégis tudható, hogy a vízkeresztség során a tanítvány kilépett a testéből - ténylegesen elhagyta fizikai testét. Amikor lenyomták a víz alá, egyfajta oxigénhiányos állapot lépett föl nála, ettől megváltozott tudatállapotba került, és szelleme kicsúszott a fizikai testéből, s az illető átlépett a magasabb világokba. A Vízkereszt tehát lényegében megfelel a szellem átlépésének a szellemvilágba, ahol bizonyos tapasztalatokra tesz szert.

Ehhez képest Pünkösdkor, a tűzkeresztségnél, éppen egy fordított esemény történt: nem a tanítvány emelkedett ki a testéből, nem ő emelkedett föl a szellemvilágba, hanem fizikai testén belül maradva fogadta be a szellemi világ erőit, impulzusait. Az első Pünkösd tehát, amiről a Biblia tudósít minket, egy kollektív tűzkeresztség volt, melynek során a tanítványok befogadták a Szentszellemet, a szellemi világ hatásait.

Tűzkeresztségről csak Krisztus óta beszélhetünk; a Biblia figyelmes olvasásából kiderül, hogy tűzkeresztség Krisztus előtt nem létezett. Erre maga Keresztelő János utal: amikor találkozik Jézussal, a következő megállapítást teszi: „Én vízzel keresztellek titeket,” - mint ahogy elődei, az esszénusok is vízzel kereszteltek - „de jön valaki, aki nálam sokkal nagyobb (...), és ő tűzzel és Szentszellemmel fog keresztelni titeket...” (lásd: Lk. 3:16.). Krisztus eljöveteléig a szellemi világot mindenki csak testéből kilépve tapasztalhatta meg. A tűzkeresztség éppen abban új, hogy az embernek nem kell kilépnie a testéből ahhoz, hogy szellemi tapasztalatokat szerezzen, hanem fizikai testén belül, éber, nappali tudatállapotban képes befogadni és átélni a szellemi világ erőit és lényeit.

Az első pünkösdi Grál-közösség

Ha Pünkösdöt egy szóval, egyetlen fogalommal szeretnénk megnevezni, akkor azt mondhatnánk, hogy az a közösségnek, a közösségalkotásnak az ünnepe. A tűzkeresztség által jött létre Krisztus korai tanítványainak a közössége, ekkor alakult meg az első Grál-közösség. A Grál-közösség szabad emberek közössége, akik szeretetben egyesülnek egymással, mégpedig oly módon, hogy eközben saját énjük, önállóságuk, egyéniségük nem sérül.
Krisztus testet öltéséig a közösségi élet (kollektivizmus) és az egyéni élet (individualizmus) között egyfajta ellentét feszült: nem volt lehetőség arra, hogy az ember egyszerre legyen önálló indivíduum, egyéniség, és ugyanakkor egy közösség teljes értékű tagja is. Ezt a Krisztusig fennálló ellentétet oldotta fel a tűzkeresztség: általa - először a világtörténelemben - lehetővé vált az, hogy emberek úgy alkossanak szeretetközösséget, hogy közben saját szabadságuk, önálló énjük ne szenvedjen csorbát.

A pünkösdi élmény mint kis megvilágosodás

Pünkösd ünnepéig a tanítványok kívülről látták Jézus Krisztust, kívülről tapasztalták az általa hordozott impulzusokat. Még a feltámadásnál és a mennybemenetelnél is kívülről ható erőként érzékelték a krisztusi erők nagy részét. A pünkösdi esemény megtörténte azonban hatalmas változást jelentett számukra, ugyanis azt a krisztusi szereteterőt, amit addig magukon kívül éreztek, azt most megérezték magukon belül, a szívükben is! Azáltal, hogy befogadták a Szentszellem erejét, azáltal, hogy átestek a tűzkeresztségen, az addig kívülről feléjük áradó krisztusi szereteterőt megérezték saját szívükben, saját belső világukban. Rudolf Steiner mindezt a következőképpen fogalmazta meg egyik pünkösdről szóló előadásában: „A tanítványok valóban úgy érezték, mintha a világmindenségből leszállt volna rájuk valami, amit nem nevezhetnénk másnak, mint a mindent betöltő szeretet szubsztanciájának. Az apostolok úgy érezték magukat, mintha a mindent betöltő szeretet felülről hatva megtermékenyítette volna őket, és ők felébredtek volna az álomszerű állapotból.” Érdemes felfigyelni Rudolf Steiner megfogalmazására: a Szentszellemet ebben az előadásában „a mindent betöltő szeretet szellemé”-nek nevezi, ugyanakkor a pünkösdi eseményt egyfajta „felébredés”-ként értelmezi a tanítványok számára - nyugodtan mondhatnánk akár kis megvilágosodásnak is.

A keleti tanításokban ugyebár a felébredés megfelel a megvilágosodás szinonímájának; nem véletlen, hogy Buddhát is hol „Megvilágosodott”-nak, hol „Felébredett”-nek nevezik. Azt persze nem mondhatnánk, hogy az összes tanítvány és apostol megvilágosodott a tűzkeresztség révén, de azt igen, hogy valami ahhoz hasonló élményt éltek át, amikor addigi álomszerű állapotukból a Szentszellem erejének a hatására felébredtek. Ez a felébredés, ez a kis megvilágosodás pedig a kozmosz szereteterői révén történt meg, hiszen a Szentszellem - mint azt Steiner megfogalmazásában is láttuk - a mindent betöltő szeretet szubsztanciája. Ettől kezdve - az első Pünkösd, az apostolok tűzkeresztsége óta - lehetséges az, hogy valaki a kozmosz szeretetszelleme által érje el azt a tudatállapotot, amit Keleten megvilágosodásnak hívnak.
A kereszténység inkább a nyugati világhoz kötődik, a buddhizmus - a maga megvilágosodás eszméjével - pedig inkább Kelethez. Az első Pünkösd óta azonban beszélhetünk keresztény buddhákról is - ez az első hallásra talán furcsának hangzó kifejezés azt jelzi, hogy az illető a Szentszellem által hordozott szereteterők által képes eljutni ugyanarra a tudatszintre, amelyre régebben, Keleten a bölcsesség révén tettek szert.
A szeretet és a bölcsesség fogalmát érdemes kicsit közelebbről is megvizsgálnunk! A Krisztus előtti idők keleti írásainak tanulmányozásából az derül ki, hogy az ember a bölcsesség által érheti el a megvilágosodást; a tudás az, ami megvilágosítja az elmét. Buddha tanításai szerint a tudatlanság a legfőbb oka annak, hogy az emberek nincsenek megvilágosodva, a bölcsesség ugyanakkor megvilágosító erővel bír. Nos, a régi tanítóknak, a keleti bölcseknek ebben tökéletesen igazuk is volt: Krisztus előtt az emberek valóban a bölcsességerők által tudtak megvilágosodni. Pünkösdkor viszont e tekintetben is történt egy nagyon fontos változás: az első tűzkeresztség óta lehetségessé vált, hogy az ember ne a bölcsesség-, hanem a szereteterők által érje el a megvilágosodást, a felébredést! Ezt élték hát át első ízben, mikrokozmikus szinten az apostolok, a tanítványok.
Krisztus óta tehát minimum kétféle Buddha létezik: egyrészt továbbra is fennáll a régi út, a megvilágosodás elérhető a bölcsesség szellemeinek a segítségével; másrészt Krisztus által működésbe lépett egy másik út is: a szeretet szellemeinek a segítségével elérni a megvilágosodást. Ez utóbbi utat bejárt embereket nevezhetnénk tehát - a két, keleti és nyugati alapfogalom összevonásával - keresztény buddháknak.
Az első Pünkösd óta az emberiség teljesen új kapcsolatot építhet ki a magasabb, érzékfeletti, szellemi világokkal. Míg az első tűzkeresztséget megelőzően ki kellett lépni a fizikai testből ahhoz, hogy az ember szellemi élményekhez jusson, addig Pünkösd óta az ember durva anyagi testén belül is szellemi élményekhez juthat, testelhagyás nélkül. Ez pedig azzal a fontos különbséggel jár - amit nem lehet elégszer hangsúlyozni -, hogy míg régen, amikor az ember kilépett a testéből, akkor letompult a tudata, azaz testén kívül teljesen tompa tudatállapotban létezett a magasabb világokban, addig pünkösdkor a tanítványoknak nemhogy letompult volna a tudatuk, hanem éppen ellenekezőleg, akkor ébredtek fel csak igazán, akkor éltek át egyfajta kis megvilágosodást. A tűzkeresztség óta tehát az ember éntudata megőrződhet, sőt, nemhogy megőrződhet, de meg is kell, hogy őrződjön - a magasabb világokkal való kapcsolatnak kétezer éve éppen az az újdonsága, hogy az ember a testén belül, individuális éntudatának a megőrzése mellett élheti át a szellemi világok működését!

A pünkösdi esemény előzményei

A pünkösdi történéseket nagyon sok egyéb, létfontosságú esemény előzte meg, mintegy előkészítve azt. Ezek közül ezúttal a keresztrefeszítés eseményét - magát a Golgotai Misztériumot -, illetve a mennybemenetelt emelném ki; ezek tették lehetővé, hogy a krisztusi erő, a Krisztus-impulzus hozzákapcsolódjon az ember két alacsonyabb testéhez, a fizikai és az éteri testhez.
Az embernek négy teste van: fizikai, éter- és asztrálteste, valamint Énje. A négy test megoszlásából adódóan beszélhetünk egy alsó emberről, ami a fizikai és az étertestből áll, illetve egy felső emberről, amit értelemszerűen az asztráltest és az Én, azaz az ember két magasabb lénytagja alkot. A Golgotai Misztérium és a mennybemenetel által a Krisztusból kiáradó erő hozzá tudott kapcsolódni az alsó emberhez; a pünkösdi történések, az emberiség első tűzkeresztsége ugyanakkor lehetővé tették, hogy a Krisztus-impulzus az ember magasabb testeihez, tehát a lelkéhez és a szelleméhez is hozzákapcsolódhasson, méghozzá a Szentszellem által.
Bár a golgotai tett, Krisztus áldozathozatala az egész emberiségért történt, annak hatását mégis az egyéni embernek kell befogadnia - megértenie a Golgotai Misztérium jelentőségét, és ennek a megértésnek a fényében átalakítania saját életét. A megváltás kollektív érvényű művének megértése, feldolgozása, befogadása, s ezáltal az egyéni élet átalakítása az indivíduum feladata, amiben az a lény segít, akit a Biblia Szentléleknek - helyes fordításban Szentszellemnek - nevez. A Golgotai Misztérium - Jézus keresztre feszítése -, és a Pünkösd - a Szentszellem kiáradása - tehát egy, a Víz- és Tűzkereszthez hasonló ellentétpárt alkot: a golgotai esemény az egész emberiséggel áll összefüggésben, az egész emberiségért történt; a pünkösdi esemény viszont az egyénnel, az indivíduummal függ össze. Hadd idézzem e téren ismét Rudolf Steinert: „A fizikai test és az étertest tekintetében a golgotai esemény minden ember számára megtörtént. Az egyedi embernek ezt kell gyümölcsözővé tennie maga számára azáltal, hogy befogadja a Szentszellemet. Ezáltal válik a Krisztus-impulzus individuálissá minden egyes ember számára.”

A Szentszellem, a bölcsességgel teli szeretet szelleme

A Szentszellem működéséhez tartozik tehát a Golgotai Misztérium megismerése és megértése. A Szentszellemet éppen ezért több szellemi iskola is „a megértés szellemé”-nek hívja. Ha kicsit belemélyedünk az egyes kultúrkorszakok feladatába, rögtön átláthatjuk, mennyire találó ez az elnevezés.
Jelenleg a tudati lélek korszakában vagyunk, az ezt megelőző kultúrkorszak a kedélylélek korszaka volt. A kedélylélek korszakában még elég volt a hit, a tudati lélek korszaka viszont már egy új követelményt támaszt az ember felé: a hit mellé tudásnak és megértésnek kell kapcsolódnia! A mai kultúrkorszakban már nem elég egyszerűen csak hinni azt, hogy történt egy megváltó áldozat Krisztus által, hanem tudni kell, hogy miért hozta ezt az áldozatot, mi volt az előzménye, miért volt rá szükség, mi történt pontosan a Golgotai Misztérium által, mi ennek az eseménynek az oka és a célja, illetve hogy mi módon képes az ember az egész eseményt megérteni és saját életében élővé tenni. A Golgotai Misztérium okának, céljának és hatásainak a megértését pedig a Szentszellem segíti, ezért is jogos hát a megismerés szellemének neveznünk őt.
A Szentszellem régebben a bölcsesség szelleme volt, a bölcsességet tette elérhetővé az emberek számára. Krisztus óta azonban, miután ez az isteni-szellemi lény magába fogadta a Krisztusból áradó szereteterőket, a bölcsességgel teli szeretet szellemének is nevezhetjük őt. A Szentszellem olyan szereteterőket hordoz, amely segíti az embert a szellemi megismerésben. A Szentszellem tehát kétezer év óta már nem elsősorban a bölcsesség, hanem a szeretet szelleme, azé a szereteté, amely kitágítja az ember megismerési horizontját, lehetővé téve számára a szellemi megismerést. A Golgotai Misztérium megismerését az a szereteterő teszi lehetővé, amelyet a mai ember a Szentszellem által tudja saját belső világába befogadni. A Szentszellemtől kapjuk tehát azt a szeretetet, amely elősegíti a Golgotai Misztérium bölcsességteljes megismerését.
Krisztus által a múlt minden bölcsessége szeretetté vált. Mindaz a bölcsesség, ami a különféle tanítók és mesterek által Krisztus előtt megszületett, az Krisztusban, Krisztus makrokozmikus Énjében szeretetté vált, mégpedig nem is akármilyen szeretetté! Krisztus óta új fogalomról beszélhetünk: a megismerő szeretetről. Az a szeretet, ami az emberben a megismerést szolgálja, és a Szentszellem mint a megismerés szelleme - a Krisztustól kapott szereteterők által - a Golgotai Misztérium megismerését is képes elősegíteni.
A Szentszellemnek további elnevezései is ismeretesek. Hívják a megismerő szeretet szellemének; a vigasztalás szellemének; János evangéliumában a prakletos szót használja rá, amit magyarul „vigasztalás”-nak vagy „vigasztaló”-nak fordítanak; hívják a Szentszellemet az egységesítő szellemnek, az egységesítés szellemének; az igazság szellemének; igazsághozó Szentszellemnek; illetve a közösség, avagy a közösségépítés szellemének is, utalva ezzel arra, hogy a pünkösdi tűzkeresztségnél jött létre az első Grál-közösség.
A szellemtudományban mindezeken kívül létezik még egy nagyon érdekes megnevezés, ami hagyományos vallási iratokban nem valószínű, hogy előfordul: a szent szellem a világmindenség manasz-princípiuma. Ennek megértéséhez a Szentháromság működési módját kell közelebbről megfigyelnünk.
A Szentháromság három tagja - az Atya, a Fiú és a Szentszellem - összefügg az ember egy-egy magasabb testével. Az ember alacsonyabb lénytagjairól - asztráltestéről, étertestéről és fizikai testéről - e cikkben már esett szó; ezek azok a testek, amelyeknek át kell alakulniuk magasabb testekké, méghozzá sorrendben manasszá, buddhivá és átmanná. Az asztráltest átalakítását, s ezzel a manasz kifejlődését a Szentszellem ereje segíti; a Fiú - Krisztus - az étertest átalakítását, ezáltal pedig a buddhi kialakulását segíti; míg végezetül az Atya erői a fizikai test átszellemesítését, azaz az átman kialakulását segítik. Mivel a Szentháromság három tagja közül a Szentszellem a manasszal függ össze, ezért ténylegesen hívhatjuk őt a világmindenség manasz princípiumának. Ami az emberben mikrokozmikus szinten, belső kis világában megfelel a manasznak, azt hordozza a Szentszellem a makrokozmoszban. S minthogy a Szentszellem a világmindenség manasza, ezért tudja elősegíteni, hogy a manasz az ember kis világában, a mikrokozmoszban is kialakulhasson.
Krisztus tanítványai tehát az első Pünkösd alkalmával, amikor átestek a tűzkeresztségen, tulajdonképpen befogadták magukba a világmindenség manaszát, a világmindenség manasz-princípiumát.

A Szentszellem tulajdonságai

Pál apostol leveleiből hét fontos, megjegyzésre érdemes dolog derül ki a Szent Szellemről:

A Szentszellem Krisztusnak a szelleme, a kettőt tehát semmiképpen sem szabad elszakítani egymástól.
A Szentszellem Isten ajándéka, isteni ajándékként kell rá tekinteni.
A Szentszellemet a hit által kaphatja meg az ember, befogadásának fontos előfeltétele a bizalom.
A Szentszellem - Pál apostol megfogalmazását idézve - „zálog és pecsét”. A zálog egyfajta előleg, míg a pecsét a megbízhatóságot szimbolizálja, mintegy a mennyei minőség garanciája. A Szentszellemnek tehát van egy biztos és biztató aspektusa, egyfajta szentséges őrző-védő szerepe.
Isten szeretete a Szentszellem által árad az emberbe.
A Szentszellem biztosítja a szabad utat az Atyához.
Az ember a Szentszellem által tartozhat Isten családjába, általa válhat Isten gyermekévé.
Pál apostol hivatkozik továbbá Krisztus tanítására, azaz megemlíti a Szentszellem hét ajándékát is, amelyeket a Szentszellemtől lehet kérni; ezek: 1) az igazság; 2) a békesség, a belső nyugalom; 3) az öröm, a belső derű; 4) a csüggedéstől, fásultságtól, pesszimizmustól megőrző remény, a reménység a nehézségek közepette is; 5) az erő és kitartás; 6) a szeretni tudás, a szeretet; valamint 7) a szabadság, a törvény betűjétől való szabaddá válás. (Amikor Krisztus - felrúgva a szombat napi törvényt - segít a beteg, szenvedő embereken, akkor tulajdonképpen a Szentszellem szerint jár el: a szeretetet előrébb helyezi a törvény betű szerinti betartásához képest.)
A Szentszellem elvezet az egységre, ezért nevezhetjük az egység, avagy az egységesítés szellemének is; a Szentszellem segíti, hogy az ember egységbe kerüljön önmagával, embertársaival és Istennel. Egyelőre nagyon kevés ember mondhatja el magáról, hogy teljes mértékben a Szentszellem vezetése alatt áll. A kevés kivételt a mesterek, az emberiség vezetői alkotják, akiket sok tanításban törvényen kívülieknek tekintenek. Pál apostol így fogalmaz: „Ha a Szentszellem vezet titeket, nem vagytok a törvény alatt.”

Az emberiség feladatai a Szentszellemmel

A Szentszellem segít abban, hogy az ember számára megelevenedjenek az evangéliumok. Amíg azokat nem a Szentszellem segítségével olvassa az ember, addig csak betűk halmaza lehet számára a Szentírás, amiben sok okos dolog van ugyan leírva, mégsem érinti meg igazán a szívét. Mielőtt tehát az ember a krisztusi tanok olvasásába kezd, mindig kérnie kellene a Szentszellemet, hogy az segítsen benne élővé változtatni ezeket a tanításokat, hogy az örömhír megelevenedhessen az ember belső világában. Egyszer mindenképpen érdemes mindenkinek végiggondolnia, vajon az evangéliumok olvasása közben érzi-e magában az örömet? Ha ugyanis az ember a Szentszellem által olvassa az evangéliumokat, akkor örömet kellene éreznie. Minden egyes alkalommal, amikor az ember a Szentszellemmel eltelve, a Szentszellem segítsége által olvassa Krisztus tanításait, hatalmas belső örömet, belső derűt kell éreznie. Ellenben, ha az ember csak úgy olvassa az evangéliumokat, mint a napilapokat, és eközben semmiféle belső derű, belső öröm nem lép fel a lelkében, akkor az azt jelenti, hogy még nem a Szentszellem segítsége által olvassa az írásokat. Ne felejtsük hát el az evangéliumok, az örömhír olvasása előtt mindig a Szentszellem segítségét kérni, hogy a Biblia betűi, Krisztus igéi valóban élővé, elevenné váljanak belső világunkban!
A Szentszellem befogadása minden ember számára feladat, amit azáltal tud elősegíteni, hogy törekszik a szellemi igazságok megismerésére, a golgotai események megértésére; hogy törekszik egységbe kerülni önmagával, embertársaival és Istennel; törekszik a Szentháromság titkának felfedezésére; törekszik egy olyan szellemi útra, amely szellemi útnak megvan a szellemi vezetője, mestere, és amely szellemi úthoz egy közösség kötődik, aminek az ember megpróbál teljes értékű tagjává lenni (azaz törekszik arra, hogy a közösségen belül önálló, egyéni, szabad emberként létezzen, az önzetlenség minél magasabb fokát megvalósítva).
A Szentszellem segítségére bizton számíthatunk hát, akár abban, hogy megvilágosítson előttünk bizonyos dolgokat; akár abban, hogy megerősítsen minket bajban, szenvedésben; számíthatunk a segítségére a krisztusi események és a krisztusi igazságok megértésében és azok megvalósításában az életünkben; számíthatunk a segítségére a közösségépítés területén; és végül, de nem utolsósorban ne feledjük: a Szentszellem a szeretet szubsztanciáját is elhozza számunkra - a krisztusi szereteterők hordozója is ő -, tőle remélhetjük tehát a segítséget abban is, hogy az ember minél tökéletesebben legyen képes felvenni ezeket a szereteterőket.
Az évkör ünnepeinek sorában Pünkösd ünnepe az, amikor az ember a leginkább, a legkönnyebben tudja felvenni a Szentszellem erőit. Ugyanakkor - mint az e cikkből is kiderülhetett -, mindazokra az erényekre, mindazokra a segítségekre, amelyek a Szentszellem által megadatnak az emberiségnek, minden nap szükségünk van! Törekedjünk hát arra, hogy életünk minden napja egyfajta „mini Pünkösddé” váljon számunkra, hogy minden nap fel tudjuk venni magunkba a szeretet, az igazság és az egység Szentszellemét! Ehhez kívánok mindenkinek kellemes ünnepeket!

Váradi Tibor pünkösdi előadásának részlete