Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 Trianon,1920. június 4.

 Kép

 

...Magyarország hangulata nyomasztó, a sajtó levert.

A Borsszem Jankó, ez a mindent és mindenkit kigúnyoló pesti vicclap június 3-i száma elején egy egész oldalas rajzot jelentetett meg: emberek tízezreinek tömege, az előtérben egy asztal, rajta papírlappal, a papírlapon tollat tartó kézzel. A kép aláírása a következőképpen hangzott: "Aláírjuk-e?" A vicclap sikert aratott, az emberek azonban nem nevettek, hanem sírtak rajta...

A Simonyi-Semadam Sándor vezette kormány június 4-én katonai készültséget rendelt el az összes csapattesteknél, csendőrösszpontosítások történtek és a városokban a rendőrőrszemeket megkettőzték.

Budapest állandó telefonösszeköttetésben állt Párizzsal.
A nagy sajtóorgánumok kiadóhivatalai előtt nagy tömegek lesték a kirakatban időnként megjelenő friss hírközleményeket. Az utcák kora reggeltől nyugtalansággal voltak tele. Az emberek arcán szorongás és fáradtság látszott. Az utcán sem zajlott az élet olyan hevesen, ahogyan szokott.
Tíz óra után pár perccel jött egy hír... egy végzetes hír.
Megkondultak a harangok. Előbb Pesten, aztán az ország többi területén is elterjedt a hír...
 
Két órán át tartott a harangzúgás. Az egész ország területén zúgtak a harangok.
 
Budapest gyászba borult, az emberek feketébe öltöztek.
Gyászlobogók lengtek mindenhol.
Az emberek, a férfiaktól az asszonyokon át a gyerekekig és az öregekig mind zokogtak.
Emberek rázták haragosan az ég felé az öklüket.
Az Oktogon sarkán egy rokkant katona letépte zubbonyát és könyökben levágott csonka karját mutatva, őrjöngve kiabálta: "Hát ezért?"
Az utcákon ismeretlen emberek borultak egymás nyakába, mások a zokogókat vigasztalták.
A rikkancsok hangja vágott bele időnként ebbe a gyászos hangulatba: "Rendkívüli kiadás!"
A lapok gyászkeretben jelentek meg, az emberek hangosan olvasták egymásnak a vezércikkeket.
 
A Múzeum körúton az emberek a Himnuszt kezdték énekelni.
 
A templomok hamar tele lettek síró emberekkel, papok próbálták vigasztalni az elkeseredett embereket.
 
Az ország összes italmérése bezárt. Minden zárva volt, csak a harangok zúgtak, siratták az elhunytat.
 
Az iskolában nem tanítottak, a diákok és a tanárok egyaránt siratták az elhunytat. Az elhunytat, az ezer éves Magyarországot.
 
Miközben Magyarországon ez a síron túli hangulat uralkodott, valahol Párizs mellett, a XIV. és XV. Lajos francia királyok által építtetett Trianon-kastélyban megcsonkították hazánkat.
 
A ma rendelkezésre álló adatok alapján nagyjában így alakultak ki a trianoni békeszerződés és a mai Csonka-Magyarország határai.
 
Magyarország vesztesége számokban kifejezve a szerződés alapján a következőképpen oszlott meg:
 
Magyarország területe 1918-ban 282.870 km2 volt (Horvátország nélkül; Horvátországgal 325.411 km2.)
 
Ebből Csehországé lett 63.937 km2,
 
Romániáé 102.787km2,
 
Szerbiáé 20.956 km2,
 
Ausztriáé 5055 km2,
 
Lengyelországé 589 km2,
 
Fiume 21 km2.
 
Magyarországnak 92.952 km2 maradt (a későbbi határkiigazítások következtében hazánk területe a bécsi döntésekig 93.073km2).
 
A népessége 1910-ben 18 264 533 fő volt.
 
Ebből Csehországé lett 3 575 685,
 
Romániáé 5 265 444,
 
Szerbiáé 1 499 213,
 
Lengyelországé 24 880,
 
Fiume 49 806 fő.
 
Csonka-Magyarországnak maradt 7 481 584 fő.
 
A trianoni döntés értelmében tehát, melyről Magyarországot senki sem kérdezte meg, a magyar állam területének és lakosságának 71,4%-át elveszítette,
 
Elveszítette anélkül, hogy a lakosságot megkérdezték volna, mert a kérdést a felosztó hatalmak vitásnak tekintették és a határozatok egyhangúlag jöttek létre; egyhangúlag azért, mert a jogszerű birtokosokat a tárgyalásból kizárták, és csak akkor hívták meg, amikor katonai felügyelet alatt, ultimátumokkal fenyegetve, az ellenséges agentúráktól kidolgozott egyoldalú szerződést aláírták, és egyben a megcsonkítást szentesítették.
 
Gróf Apponyi Albert: Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene a béke elfogadása, vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék.
 
A 4 millió magyarnak, akiket idegen uralom alá hajtottak, az elnyomás és üldözés jutott osztályrészéül.
 
Ionel Bratianu 1920. július 1-jén a román képviselőházban ezt mondta: "Nem nyughatunk addig, míg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig, míg Magyarországban az életképességnek szikrája is van, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük!"-íme, egy liberális román politikus szavai! Nem túlzás, a Magyarországgal szomszédos szinte összes ország álláspontja volt ez, nem csak a románoké!
 
Delcassé francia külügyminiszter szavainak némi igazságtartalma is van:
 
"Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legyőzték, vagy ha aláírt késsel a torkán egy végzetes békeszerződést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás."
 

Nos, Magyarországot megalázták, de nem vált becstelenné: a

"Nem, nem, soha!",

az "Igazságot Magyarországnak!",

 a "Mindent vissza!" és a

"Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország!"

jegyében megpróbált az igazságtalan békediktátum ellen küzdeni....

Irredenta =A két világháború közötti soviniszta, a trianoni békeszerződéssel elcsatolt valamennyi terület mindenáron való visszaszerzésére irányuló mozgalom. Az olasz eredetű szó ("visszaszerzetlen") arra a titkos szövetségre utalt, amely Triesztet és egyéb Ausztriához tartozó területeket akart a múlt század végén Itáliának megszerezni. 
soviniszta = sovinizmust valló, hirdető sovinizmus = Más népeket lenéző, vmely nemzet vagy nemzetiség felsőbbrendűségét hirdető, gyűlölködő, szélsőséges nacionalizmus

nacionalista = a nacionalizmus híve, követője a nacionalizmussal kapcsolatos, rá jellemző, azon alapuló... nacionalizmus = Polgári ideológiai és politikai irányzat, amely a nemzet létét, érdekeit állítja középpontba, jelentőségét általában felnagyítja, s egységesítő pátoszával alkalmat nyújthat más fontos társadalmi kérdések, feszültségek elkendőzésére.Újkori, polgári politikai ideológia, amely az 1789-es francia forradalom egyik vezéreszméjeként, az összetartozó polgárok közös fellépését irányította. A közösnek tartott származás, a nyelv, a kultúra, a történelmi közössége a pol.-i és társ.-i elhivatottság vállalása a nacionalizmus mozgató ereje. A nemzetté válás, a nemzeti függetlenség, a nemzet gyarapodása a nacionalizmus alapprogramja. A nacionalizmus szerepe a történelmi helyzettől függően változó: a függetlenségi törekvéseket, a polgári fejlődést szolgáló nacionalizmus élesen elkülöníthető a más nemzetek rovására történő terjeszkedés, politikai és gazdasági fölény biztosítását kívánó nacionalista törekvésektől. Megkülönböztethető a népeket, nemzeteket állami fennhatóság alatt tartó birodalmi (nagyhatalmi) nacionalizmus, és e béklyótól szabadulni kívánó kisnemzeti nacionalizmus. A nacionalizmus szélső megjelenésében más nemzetek lenézéséhez, alacsonyabb rendűnek való minősítéséhez(pl. fajelmélet), háború útján történő leigázásához vagy megsemmisítéséhez is vezethet.

Az első világháború végkifejletei:

1918. folyamán a központi hatalmak már mindenütt védekezésre szorultak.

1918. január 8.-án Wilson - még Amerika hadbalépése előtt - közzéteszi a szenátushoz intézett tizennégy pontból álló üzenetét, mely az igazságos békekötés feltételeit tartalmazza. Az üzenet 10-es pontja az alábbiak szerint szól: "Ausztria-Magyarország népeinek, amelyeknek helyét a népek között megoltalmazni és biztosítani kívánjuk, legelső alkalommal lehetővé kell tenni önálló fejlődésüket."

1918. február 11.-én Wilson újabb négy pontban foglalja össze álláspontját, mely szerint a népek akaratuk ellenére nem tolhatók egyik államból a másikba. Ezzel egy időben a külföldre szökött cseh emigránsok vezérei (Masaryk és Benes) "megpecsételik" a monarchia és az ezeréves Magyarország sorsát.
1918. május 30.-án az amerikai csehek és szlovákok megkötik a pittsburgi szerződést, mely kijelenti, hogy a szlovákok ha megfelelő autonómiát kapnak, akkor csatlakozni kívánnak Csehországhoz. Wilson aki Masaryk rokona volt, a pittsburgi szerződés ürügyén, pártfogásába veszi a tervezett államot. Ennek következtében az antant hatalmak elismerik, az ekkor még NEM IS LÉTEZŐ Csehszlovákiát, hadviselő félnek.
1918. szeptember 18-án a szaloniki antant hadsereg áttört a bolgárok frontján, és ezzel megnyílt az út az Osztrák-Magyar Monarchia déli határai felé. A központi hatalmak sorsa ezzel megpecsételődött.
A szeptember 26.-i antant-seregek támadásának Németország nem tud ellenállni. A német vezérkar a kormányt fegyverszünet megkötésére ösztönzi.
1918. október 5.-én az antant-hatalmak felkérik Wilsont, hogy az általa elkészített dokumentum alapján, melyet ők már elfogadtak, kezdjen béketárgyalásokat. Az antant-hatalmak valójában kivártak, arra számítva, hogy a központi hatalmak országain belül, a frontok megroppanását követően belső összeomlás fog bekövetkezni. Ez be is következett.
 1918. október 17.-én Tisza István miniszterelnök a parlamentbe bejelenti: "elvesztettük a háborút". Megszerveződik a Károlyi Mihály féle Nemzeti Tanács.
1918. október 29.-én Zágrábban, a horvát tartománygyűlés kikiáltja a Magyarországtól való elszakadást.
1918. október 30.-án a Nemzeti Tanács magához veszi a hatalmat. Másnap meggyilkolták Tisza Istvánt. 
1918. november 1.-én Károlyi kormánya elrendeli a magyar csapatok fegyverletételét, mely végzetes hatással van az október 24.-én megindultolasz offenzíva ellen védekező magyar csapatokra.

1918. november 3.-án megkötik az olaszokkal a padovai fegyverszünetet, amely Magyarország régi határait tekinti demarkációs vonalnak.
Károlyi Mihályék megkötik a belgrádi fegyverszünetet, mely a Maros-Dráva vonaláig kiszolgáltatja Magyarországot a megszállásnak.
1918. november 13.-án Károlyi lemond az államügyek vezetésében való részvételről.
1918. november 16.-án Károlyi Mihály elnökségével kikiáltják a köztársaságot. Az antant semmit nem tesz, hol vannak a wilsoni elvek: A csehek betörnek a felvidékre, a románok az alsó vidékeinken kalandoznak.
1918. október 30.-án a tót, november 25.-én a szerb és december 1.-én a román népgyűlések résztvevői kimondták a Magyarországtól való elszakadást. A megszállók az elrabolt területeket - a békekonferencia döntését be sem várva - mindjárt impériumuk alá veszik. A kormányunk fegyveres erővel nem tud ellenállni, mert saját hadügyminisztere, Linder is azt hirdeti, hogy „Nem akarok katonát látni!"A kormányban uralkodó viszályok, elősegítették a köztársaság összeomlását.
1919. március 21.-én a Vyx jegyzék - újabb országrészek kiürítését követelő antant jegyzék - hatása alatt Károlyi átadja a hatalmat a szociáldemokratáknak, kik Kun Bélával egyeznek meg, és megnyílik az út a bolsevizmus felé.
1919. május elején egészen a Tiszáig vonultak.
1919. június 25.-én a ludovikások és a dunai monitorok ellenforradalmi fölkelése következett be, melyet vérbefojtottak.
1919. június végén a vörös hadsereg megtámadta a cseheket, azonban Clemenceau fenyegető jegyzéke vissza parancsolta őket. A vörös hadsereg ezután a románok ellen fordult, de a kezdeti sikerek ellenére, vereséget szenvedtek.  
1919. július 31.-én a népbiztosok megszöknek, és a románok harc nélkül megszállják Budapestet és a Duna vonalát. Ezután három és fél hónapon keresztül, zavartalanul fosztogatják az országot. Az antant államokban, mára már senki sem vette komolyan a Wilsoni elveket. Mindenki természetesnek találta, hogy a legyőzött államokra minden feltételt rá lehet és rá kell kényszeríteni.A győzők vezetői a legyőzött államok meghallgatása, részvétele nélkül határoztak, majd kijelentették, hogy a meghozott határozatok megváltoztathatatlanok. Magyarország helyzetét különösen nehézzé tették a szerbek, románok és csehek Párizsban tevékenykedő képviselői és ágensei. Különösképpen, mert az antant Franciaország érdekkörébe tartozó területnek tekintette a közép Duna völgyét.

A kommunista kormányzat bukása után Peidl Gyula alakított kormányt.

A román megszállás alatt álló Aradról, Szegedre tette át székhelyét Károlyi Gyula gróf, ki május 5.-én kormányt alakított, melynek hadügyminisztere Horthy Miklós lett. Horthy szervezte meg a nemzeti hadsereget. Károlyi lemondása után, Ábrahám Ernő került a helyére, de lemondva róla, mint fővezér megszállta a Dunántúlt.
1919. november közepén, az antant hatalmak sürgetésére a románokkiürítették Budapestet, és a Duna-Tisza közét.
1919. november 16.-án Horthy Miklós a nemzeti hadsereg élén bevonult Budapestre, majd megszállta az ország többi - román uralom alól felszabadult - részét is.
1919. november 22.-én Sir Clerk antant kiküldött segédletével, Huszár Károly vezetésével koncentrációs kormány alakult. Ez a kormány kapott meghívást a Párizsi béketárgyalásokra. 1919. év folyamán a békét diktáló nagyhatalmak kisebbségi szerződéseket kötöttek Csehországgal, Szerbiával és Romániával, mivel maguk is érezték, hogy Közép-Európa új rendezése nemzetiségi szempontból veszélyes helyzetet teremt. Az utódállamokban megnyilvánuló féktelen nacionalizmus is aggodalmat keltett bennük.
1920. január 7.-én Párizsba érkezett a magyar delegáció, Apponyi Albert gróf vezetése alatt, Bethlen István gróf és Teleki Pál gróf segédletével.
1920. január 15.-én Apponyi gróf lehetőséget kapott arra, hogy ismertesse a magyar álláspontot. Apponyi gróf több nyelven is próbálkozott a konferencia tagjait meggyőzni a Magyarországnak szabott feltételek igazságtalan és esztelen voltáról, mind hiába. Hiába bizonygatta a delegáció a feltételek történelmi, gazdasági, néprajzi képtelenségeit, hiába a wilsoni - be nem tartott - elvek.
1920. március 1.-én a már létrejött nemzetgyűlés, Horthy Miklóst választotta meg kormányzónak. 
1920. tavaszán az antant hatalmak többszöri felszólítása után, a románok kiürítették a Tiszántúlt is.
1920. május 5.-én kapta kézhez a magyar delegáció a konferencia elnökének, Millerandnak levelét, melyben közölte, hogy a feltételek változatlanok, követelte az abban foglaltak véglegesítését. Millerandkísérőlevele ezenkívül kilátásba helyezte, hogy a határok legkirívóbb igazságtalanságait annak idején orvosolni fogják, és a Csehszlovákiához csatolt ruténföld autonómiát kap, és magadönthet sorsának irányítása felől. Már tudjuk, hogy ezekből az ígéretekből, SEMMI NEM VALÓSULT MEG!
 
1920. június 4.-én Apponyi lemondása után, a versaillesi Trianon kastélyban, Bénárd Ágoston népjóléti miniszter és Drasche Lázár Alfréd írták alá a szerződést. 1920. november 13.-án a nemzetgyűlés iktatta törvénybe. Kihirdetése után mint 1921: XXX. törvénycikk került a magyar törvények tárába. 
Az első és utolsó törvény, melyet fekete gyászkeretben hirdettek ki.
Sem előtte sem azóta ilyen nem történt.
 
Az IGAZSÁGOT a GAZSÁGTÓL csak egyetlen hang különbözteti meg.

A múltunkkal az igazság oldaláról közelítve, tisztában kell lennünk!

Gróf Apponyi Albert "védőbeszéde"

Az angol, francia és olasz nyelvű szöveg fordítása
 

A béketárgyalásokra meghívott magyar küldöttség 1920. január 7-én érkezett Párizsba, gróf Apponyi Albert vezetésével, soraiban gróf Bethlen Istvánnal és gróf Teleki Pállal. A delegációt azonnal a Neuilly-ben lévő Château de Madrid nevű szállóba internálták, és ott házi őrizetben tartották, azaz valójában nem vehettek részt a konferencián. Csak 1920. január 16-án - a béketervezet végleges lezárása után - nyílt lehetőség arra, hogy a magyar küldöttség is előadhassa az álláspontját. Ekkor tartotta meg gróf Apponyi Albert a francia Külügyminisztérium földszinti dísztermében, a békekonferencia Legfelső Tanácsa előtt, híres "védőbeszédét". Az ötnegyed órán keresztül tartó, remekül megszerkesztett, franciául és angolul előadott, majd olaszul is összefoglalt beszéd bravúros szónoki teljesítmény volt. Hallgatósága, amely már jóval korábban elhatározta Magyarország feldarabolását, bámulattal, de csekély megértéssel hallgatta a szónokot. Magyarország - függetlenül a békedelegáció erőfeszítéseitől - azokat a határokat kapta, amelyeket a győztes hatalmak már 1919-ben megállapítottak számára. A következőkben a beszéd teljes szövege olvasható, magyar fordításban.

Igen tisztelt Elnök úr, Uraim!

Engedjék meg, hogy még egyszer megköszönjem, hogy alkalmat adtak nekünk álláspontunk kifejtésére. Tulajdonképpen szóbeli tárgyalást kívántam, mert nézetem szerint ez az egyedüli eszköz, amely bennünket a megértéshez és az előttünk fekvő szövevényes kérdések helyes megismeréséhez vezethet. A Legfelsőbb Tanács azonban akaratát más irányban már megállapította, így meg kell ez előtt hajolnom. Elfogadom tehát az elém állított helyzetet és hogy idejüket túlságosan igénybe ne vegyem, egyenesen a tárgyra térek.
     A mi szemünkben a tegnapot a mai naptól a békefeltételek hivatalos megismerése választja el. Érzem a felelősség roppant súlyát, amely reám nehezedik abban a pillanatban, amikor Magyarország részéről a békefeltételeket illetőleg az első szót kimondom. Nem tétovázom azonban és nyíltan kijelentem, hogy a békefeltételek, úgy, amint Önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítás nélkül elfogadhatatlanok. Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene ennek a békének elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék.
     Szerencsére még nem tartunk ilyen messze. Önök felszólítottak bennünket, hogy tegyük meg észrevételeinket. Ezek közül bátrak voltunk már egynéhányat a békefeltételek átvétele előtt átnyújtani. Meg vagyunk győződve róla, hogy Önök a már átnyújtott és a jövőben átnyújtandó megjegyzéseinket a viszonyok nehézsége által követelt komolysággal és lelkiismeretességgel fogják áttanulmányozni. Reméljük tehát, hogy meg fogjuk győzni Önöket. Reméljük ezt annál is inkább, mert nem áll szándékunkban sem ma, sem későbben érzelmeinkkel kérkedni, vagy kizárólag azoknak az érdekeknek szempontjára helyezkedni, amelyeket feladatunk megvédelmezni. A legjobb akarattal iparkodunk keresni oly álláspontot, amely a kölcsönös megértést lehetővé teszi. És, Uraim, ezt az álláspontot már megtaláltuk. Ez a nemzetközi igazságosságnak, a népek szabadságának nagy eszméje, amelyet a Szövetséges Hatalmak oly fennen hirdettek, továbbá a béke közös nagy érdekei, az állandóság és Európa rekonstrukciója biztosítékainak keresése.
     Ezeknek az elveknek és érdekeknek szempontjából vizsgáljuk meg a nekünk felajánlott béke feltételeit.
     Nem titkolhatjuk el, mindenekelőtt, megütközésünket a békefeltételek mérhetetlen szigorúsága felett. E megütközés könnyen megmagyarázható. A többi háborút viselt nemzettel, Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával kötött béke feltételei mindenesetre szintén szigorúak. De közülük egyik sem tartalmazott a nemzet életére lényeges oly területi változtatásokat, mint azok, amelyeket velünk elfogadtatni akarnak. Arról van szó, hogy Magyarország elveszítse területének kétharmad- és népességének majdnem kétharmadrészét, és hogy a megmaradt Magyarországtól a gazdasági fejlődés majdnem összes feltételei megvonassanak. Mert az ország e szerencsétlen középső része, elszakítva határaitól, meg lenne fosztva szén-, érc- és sóbányáinak legnagyobb részétől, épületfájától, olajától, földgázforrásaitól, munkaerejének jórészétől, alpesi legelőitől, amelyek marhaállományát táplálták; ez a szerencsétlen középső rész, mint mondottam, meg lenne fosztva a gazdasági fejlődés minden forrásától és eszközétől, ugyanakkor, amikor azt kívánják tőle, hogy többet termeljen. Ily nehéz és különös helyzet előtt állva, kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben?
     Talán az ítélkezés ténye lenne ez Magyarországgal szemben?
     Önök, Uraim, akiket a győzelem a bírói székhez juttatott, Önök kimondották egykori ellenségeiknek, a Központi Hatalmaknak bűnösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelősökre hárítják. Legyen így; de akkor, azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bűnösség fokával arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyeztető feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen ő az, aki az összes nemzetek közül a legbűnösebb. Uraim! Anélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt benyújtandó okmányaink fogják megtenni, ki kell jelentenem, hogy ezt az ítéletet nem lehet kimondani oly nemzet fölött, amely abban a pillanatban, amidőn a háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel és legfeljebb csak befolyást gyakorolhatott az Osztrák-Magyar Monarchia ügyeire és amely nemzet ezt, mint a legutóbb nyilvánosságra hozott okmányok bizonyítják, fel is használta arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, amelyeknek a háborút elő kellett idézniök.
     Nem hiszem továbbá, hogy ítélettel állunk szemben, mert hiszen az ítélet oly eljárást tételez fel, amelyben a felek egyforma körülmények között hallgattatnak meg és egyformán tudják érveiket érvényre juttatni. Magyarországot azonban mindeddig nem hallgatták meg; lehetetlen tehát, hogy a békefeltételek ítélet jellegével bírjanak.
Vagy talán a nemzetközi igazságosság elvének oly alkalmazásáról van szó, amelynek célja a poliglott államalakulatok helyett, amelyek közé Magyarország is tartozik, olyan új alakulatokat létrehozni, amelyek igazságosabban oldják meg a területi kérdést a különböző nemzetiségek között és amelyek hatásosabban biztosítják azok szabadságát? Ha a tényeket tekintem, úgy kénytelen vagyok kételkedni, hogy ez a törekvés eredményezte a kérdés ily módon való megoldását.
     Mindenekelőtt a Magyarországtól elszakítandó 11.000.000 léleknek 35%-a magyar, amely három és félmilliót jelent akkor is, ha a mi érdekeinkre legkedvezőtlenebb számítást vesszük is alapul. Elszakítanak még a békefeltételek körülbelül egy és egynegyed millió németet, ami a magyarság százalékszámával együtt az egésznek 45%-át jelenti. Ezekre nézve a nemzetiségi elv ilyen alkalmazási módja nem előnyt, hanem a szenvedések sorát jelentené. Ha feltesszük tehát - amitől távol állok -, hogy a nemzetiségi elv alkalmazása a fennmaradó 55%-ra nézve előnyösebb állapotot teremtene, mint a történelmi Magyarországon, még mindig az elszakítandó népesség majdnem felére nézve ez az elv nem vonatkozhat, vagy ha vonatkozik, úgy fordított értelemben. Nézetem szerint pedig, ha elvekről van szó, úgy azokat egyenlő módon kell alkalmazni mindazokra, akiket a szerződés rendelkezései érintenek.
     Menjünk azonban tovább és tekintsük a Magyarország romjain megnövekedett államokat. Megállapíthatjuk, hogy faji szempontból ezek is éppen úgy, vagy talán még jobban részekre lesznek darabolva, mint az egykori Magyarország. Nem célom Önöket, Uraim, kifárasztani azoknak az adatoknak felsorolásával, amelyeket az e kérdésben benyújtandó okmányaink különben is tartalmazni fognak. Addig is azonban, amíg ezeket megismerhetik, kérem Önöket, fogadják el állításaimat, hogy követhessék következtetéseimet, amelyeket levezetni bátor leszek.
Nem látom be, hogy a nemzetiségi elv, a nemzeti egység elve nyerne ezáltal a feldarabolás által. Egyetlen következménye volna ennek, amelyet bátor leszek megemlíteni, anélkül, hogy bárkivel szemben is támadó szándékom lenne. Csak egyszerűen megállapítani kívánom azt a tényt, hogy e következmény a nemzeti hegemóniának átruházása volna oly fajokra, amelyek jelenleg többnyire alacsonyabb kulturális fokon állanak. Következtetésem igazolására egy pár számadatot idézek.
     A magyarságnál az írni és olvasni tudók arányszáma megközelíti a 80%-ot; a magyarországi németeknél a 82%-ot; a románoknál a 33%-ot; a szerbeknél az 59 és egynéhány tizedet, majdnem a 60%-ot. Ha a felsőbb társadalmi osztályokat tekintjük és számításba vesszük azokat, akik gimnáziumot végeztek és letették azt a vizsgát, amely Franciaországban a baccalaureat-nak felel meg, úgy megállapíthatjuk, hogy a magyarok arányszáma azok között, akik ily tanulmányokat végeztek, vagy az érettséginek megfelelő képzettséget érték el, 84%, jóllehet a magyarok az összes népességnek csak 54,5%-át teszik; a románok arányszáma az ily tanulmányokat végzettek között 4%, pedig az egész népesség 16%-át alkotják; a szerbeké 1%, jóllehet számuk az egész népesség 2,5%-a. Ismétlem, hogy ez a megjegyzésem nem bír senkivel szemben bántó éllel. Ennek a helyzetnek egyedüli oka, hogy ezek a szomszédos népek történelmük szerencsétlen eseményei folytán későbben léptek be a művelt népek családjába, mint mi. A tény azonban tagadhatatlan.
Nézetem szerint a nemzeti hegemóniának egy alacsonyabb kulturális fokra való átruházása nem közömbös az emberiség nagy kulturális érdekei szempontjából. Ebben az irányban már most vannak bizonyítékaink. Szomszédaink, akik területünk egy részére törnek, már legalább egy éve hatalmukba kerítették azokat; a fegyverszüneti szerződés értelmében ugyan joguk lett volna ezeknek a területeknek katonai megszállására, de ők kisajátították a kormányzás egész gépezetét is. Ennek látjuk már a következményeit. Külön okmányban fogjuk bemutatni, hogy ez alatt az egy év alatt mily nagy kulturális értékek romboltattak le. Látni fogják, Uraim, ezekben az okmányokban, hogy két egyetemünk, amelyek a kultúra legmagasabb fokán állanak, a kolozsvári, a magyar kultúra egyik régi székhelye és az újabb keletű pozsonyi egyetem, tönkretétettek. A tanárok elűzettek és szeretném, ha megtudnák Önök, hogy kiket ültettek a helyükbe. Felhívom Önöket, hogy küldjenek ki tudósokból álló bizottságokat, hogy a való helyzetet megismerjék és hogy az összehasonlítást megtehessék. Lehetetlen, hogy ezek az egyetemek és ezek a tanári karok, amelyeknek történelme a messze múltba visszanyúlik és amelyek most megsemmisíttettek, helyettesíthetők legyenek a megszálló nemzetek szellemi erőtartalékaiból. Ezek a nagy kulturális intézmények belátható időben nem pótolhatók.
     Hasonló a helyzet az egész közigazgatási gépezetnél és a tanítótestület mindegyik fokánál. Csupán a román megszállott területeken több mint kétszázezer gyermek az utca porában nevelődik a tanítóhiány folytán, mivel a magyar tanítók kiutasíttattak és pótolni őket nem bírják.
     Uraim! Azt hiszem, hogy az emberiség nagy érdekei szempontjából nem lehet sem közömbösen, sem megelégedettséggel szemlélni azt a körülményt, hogy a nemzeti hegemónia oly fajokra száll át, amelyek ha a legjobb reménységgel kecsegtetnek is a jövőre nézve, de ma még a kultúra alacsony fokán állanak.
Láttuk már, hogy a szigor, amellyel Magyarországot sújtják, nem eredhet az ítélkezés tényéből. Láttuk, hogy a nemzetiségi elv sem nyerne ezáltal semmit. Talán akkor oly szándékkal állunk szemben, amely a népek szabadságának eszméjét követi?
Úgy látszik, hogy ennek a szándéknak kiinduló pontja az a feltevés, amely szerint Magyarország idegennyelvű lakosai szívesebben tartoznának oly államhoz, amelyben az államfenntartó elemet fajrokonaik alkotják, mint Magyarországhoz, ahol a magyar hegemónia érvényesül. Ez azonban csak feltevés; és ha a feltevések útjára léptünk, úgy bátor vagyok megjegyezni, hogy e feltevés fordított értelemben alkalmazható arra a 45% magyarra és németre, akik most egy új államhoz csatoltatnak és akikről feltehető, hogy szívesebben maradnának a magyar állam polgárai. Ez az okoskodás nem jelentene mást, minthogy az előnyöket a másik oldalra helyezzük. De miért induljunk ki sejtésekből és miért helyezkedjünk feltevésekre, amikor a valóság megállapítására rendelkezésünkre áll az eszköz, egyszerű, de egyetlen eszköz, amelynek alkalmazását hangosan követeljük, hogy e kérdésben tisztán lássunk. És ez az eszköz a népszavazás.
Amidőn ezt követeljük, hivatkozunk Wilson elnök úr által oly kiválóan szavakba öntött nagy eszmére, amely szerint az embereknek egyetlen kapcsolata, az államok lakosságának egyetlen része sem helyezhető akarata, megkérdezése nélkül, mint valami marhanyáj, egy idegen állam fennhatósága alá. Ennek a nagy eszmének a nevében, amely különben az erkölcsi alapon nyugvó egészséges emberi felfogásnak egy axiómája, követeljük a népszavazást hazánk azon részeire vonatkozólag, amelyeket tőlünk most elszakítani akarnak. Kijelentem, hogy előre is alávetjük magunkat e népszavazás eredményének, bármi legyen is az. Természetesen követeljük, hogy a népszavazás olyan körülmények között tartassék meg, hogy annak szabadsága biztosítva legyen.
A népszavazás annál is inkább szükséges, mivel a Nemzetgyűlés, amely végső fokon hivatott a javasolt békefeltételek fölött dönteni, csonka lesz. A megszállt területek lakói nem lesznek itt képviselve. Nincsen olyan kormány vagy Nemzetgyűlés, amely jogi vagy erkölcsi szempontból jogosult volna dönteni azoknak a sorsa fölött, akik ott képviselve nincsenek. Különben a békeszerződés e tekintetben oly kifejezéseket tartalmaz, amelyekben e nehézség sejtelme rejlik. "Magyarország a maga részéről lemond, amennyiben számottarthatna..."; ezek körülbelül a békeszerződés szavai. Valóban nem érezzük magunkat feljogosítva oly határozatok hozatalára, amelyek akár jogi, akár morális kötelezettségeket rónának a lakosságnak arra a részére is, amely a Nemzetgyűlésben képviselve nem lesz.
Maga az eszme kívánja, hogy ezt a követelésünket a Békekonferencia elé terjesszük. Ha egykori területünk, a történelmi Magyarország érdekében felhozandó érveink az önök szemében nem lesznek eléggé döntőek, úgy azt javasoljuk, hogy kérdezzük meg az érdekelt népességet. Előre is alávetjük magunkat ítéletüknek. Ha pedig mi ezt az álláspontot foglaljuk el és ha ellenfeleink követeléseiket és aspirációikat nem merik a nép ítélete alá bocsátani, úgy vajon kinek a javára szól a föltevés?
     Még egy szempontból vehetjük tekintetbe a népek önrendelkezési jogát. Megkockáztatható volna az az állítás, hogy talán a nemzeti kisebbségek jogai hatásosabban lennének biztosítva az új államok területén, mint ahogyan Magyarországon voltak. Ez alkalommal nem akarok védőbeszédet tartani azon eljárás fölött, amelyet Magyarországon a nem magyar fajok állítólagos elnyomása tekintetében követtek. Csak annak állítására szorítkozom, hogy nagyon örülnénk, ha a tőlünk elszakított területeken magyar testvéreink ugyanazon jogoknak és előnyökben birtokában lennének, amellyel Magyarország nem magyar ajkú polgárai bírtak. Erre a kérdésre lesz alkalmunk még visszatérni. Ebben a pillanatban nem vagyok hivatva erről beszélni, már csak azért sem, mivel nem állanak rendelkezésemre a nélkülözhetetlen okmányok. De kész vagyok bármikor és bárkivel szemben e kérdést behatóan megvitatni. Állíthatom azonban, hogy ha az egykori Magyarország nemzetiségi politikája még annál is rosszabb lett volna, mint azt elkeseredettebb ellenségeink állították, még akkor is jobb annál a helyzetnél, amelyet szomszédaink és csapataik a megszállt területen teremtettek.
     Elő fogunk terjeszteni, Uraim, egy egész sorozat okmányt, különösen azokra a tényekre vonatkozólag, amelyek Erdélyben történtek. Szigorúan megvizsgáltuk az összes jelentéseket, amelyek e tekintetben beérkeztek és jóllehet ezeknek az okmányoknak hitelességét az erdélyi három keresztény egyház, a katolikus, kálvinista és az unitárius egyház vezetői erősítik meg, mégsem kívánjuk - nem kívánhatjuk -, hogy puszta állításunknak hitelt adjanak, mert hiszen szavaink ellentétben állanak más oldalról származó nyilatkozatokkal. Kérjük azonban Önöket, hogy vizsgálják meg a helyszínen a történteket, küldjenek ki a végső döntés előtt a helyszínére szakemberekből álló bizottságot, hogy meggyőződhessenek azokról a tényekről, amelyek az említett területen végbemennek. Egyedül mi követeljük Uram, hogy a helyzetet borító homály eloszlattassék, egyedül mi törekszünk olyan döntésekre, amelyek a kérdés helyes ismeretéből fakadnak.
Kérjük még továbbá azt is, hogy abban a végső esetben, ha terület-változtatásokat fognak reánk kényszeríteni, a nemzetiségi kisebbségek jogainak védelme hatásosabban és részletesebben biztosíttassék, mint azt a nekünk átnyújtott békejavaslat tervbe veszi. A mi meggyőződésünk szerint a tervbe vett biztosítékok elégtelenek. Erősebb biztosítékokat kívánunk, amelyeket a Magyarország területén megmaradó idegenajkú lakosokkal szemben mi is készek vagyunk alkalmazni. E tekintetben meghatalmazottjaikkal már teljes egyetértésre jutottunk. Azt hisszük azonban, hogy szomszédainknál erőteljesebb biztosítékok elérése nehézségekbe fog ütközni, mert hiszen elfogultságuk fajtestvéreikkel szemben ismeretes. A múlt tanulságai is kényszerítenek bennünket arra a feltevésre, hogy e kérdésben szívós ellenállásra fogunk találni. A román csapatoknak a demarkációs vonalra való visszavonása tekintetében, amelyet több ízben kértünk és amelyet kormányunk a békedelegáció Párizsba való kiküldésének feltételévé tett, a Szövetséges Hatalmak oly erélyesen léptek fel a román kormánynál, hogy lehetetlennek látszott, hogy ne teljesítsék a Szövetséges Hatalmak követelését. És mégis így történt. Azt hiszem megértik tehát, Uraim, aggodalmainkat testvéreinket illetőleg, ha ők ezen idegen uralom alá kerülnének.
Sorra vettem, Uraim, az elveket, amelyek a békefeltételek megállapításánál számbajöhetnek és megállapíthatom, hogy nem tudtam a nemzetközi igazságosság, a nemzetiségi és a népek szabadsága elvének oly alkalmazását megtalálni, amely a nekünk felajánlott béke indító okait kellőleg megvilágította volna. Talán a fejtegetéseim bevezetésében már említett érdekek, a béke nagy érdekei, az állandóság és Európa rekonstrukciója sugallták őket?
Uraim! A magyar probléma az általános problémának nem oly kis része, mint azt a statisztika nyers számaiból következtetni lehetne. Ez a terület, amely Magyarországot alkotja és amely jogilag ma is Magyarország, századokon át rendkívül fontos szerepet játszott Európában, különösen Közép-Európában a béke és a biztonság fenntartása tekintetében. A magyar honfoglalást és a magyaroknak a keresztény hitre való áttérését megelőző évszázadokban hiányzott itt a nyugalom és a biztonság. Közép-Európa a legkülönbözőbb barbár népek támadásainak volt kitéve. A biztonság csak ettől a pillanattól fogva állt fenn, amikor a magyar védővonal kialakult. Az állandóság és a béke általános szempontjaiból rendkívül fontos, hogy a zavarok kelet-európai főfészke ne nyerjen tért és ne terjeszkedjék ki Európa szívéig. A történelmi fejlődésnek azonban gátat vetett a Balkán-félszigeten a török hódítás és így az egyensúly ott nem állott helyre. Adja az Ég, hogy ez mielőbb bekövetkezzen. De ma rendkívül fontos, hogy e zavarok, amelyek Európa békéjét oly sokszor háborították meg és amelyek bennünket már több ízben a háború küszöbére sodortak, onnan ne terjedhessenek tovább.
     A történelmi Magyarország töltötte be azt a feladatot, hogy oly államot tartva fenn, amelyben egyensúly és biztonság uralkodott, megvédte Európát a keletről fenyegető közvetlen veszedelmek elől. Ezt a hivatását tíz századon át töltötte be és erre egyedül organikus egysége képesítette. Idézem a nagy francia geográfusnak, Reclus Elisének szavait, amelyek szerint ez az ország oly tökéletes fölrajzi egység, amely Európában egyedül áll. Folyóink és völgyeink rendszere, amelyek a határokról kiindulva a középpont felé törekszenek, oly egységet alkotnak, amely csak egységes hatalom által kormányozható. Részeinek gazdasági függése szintén a legteljesebb, miután a közép hatalmas gazdasági üzemet alkot, a szélek tartalmazzák pedig mindazt az anyagot, amire a gazdasági fejlődés szempontjából szükség van.
A történelmi Magyarország tehát Európában egyedülálló természetes földrajzi és gazdasági egységgel rendelkezik. Területén sehol sem húzhatók természetes határok és egyetlen részét sem lehet elszakítani anélkül, hogy a többiek ezt meg ne szenvedjék. Ez az oka annak, hogy a történelem tíz századon át megőrizte ezt az egységet. Önök visszautasíthatják a történelem szavait mint elvet egy jogi konstrukció megépítésénél, de a történelem tanulságát, amelyet az ezer éven át hangoztatott, figyelembe kell venniök. Nem a véletlen, hanem a természet szavai beszélnek itt. Magyarország az organikus egység minden feltételével rendelkezik, egyet kivéve, és ez a faji egység. De azok az államok, amelyeket a békeszerződés értelmében Magyarország romjain építenének fel, szintén nem rendelkeznének a faji egységgel. Az anyanyelv egysége hiányzott egyedül Magyarországon az egység feltételei közül, és hozzáteszem, hogy az alakítandó új államok az egység egyetlen alapelvével sem fognak bírni. Az alakítandó új államok átvágnák a földrajz természetes határait, megakadályoznák a hasznos belső vándorlást, amely a munkást a kedvezőbb munkaalkalmak felé irányítja; megszakítanák a tradíció fonalait, amelyek a századokon át együtt élőket közös mentalitásban egyesítették, akik ugyanazon eseményeket, ugyanazt a dicsőséget, fejlődést és ugyanazokat a szenvedéseket élték át. Jogosult-e a félelmünk tehát, hogy itt az állandóságnak kipróbált oszlopa helyett a nyugtalanságnak újabb fészkei fognak keletkezni? Nem szabad magunkat illúziókban ringatnunk. Ezeket az új alakulatokat az irredentizmus aknázná alá, sokkal veszedelmesebb formában, mint azt Magyarországon egyesek fölfedezni vélték. Ez a mozgalom, ha létezett is Magyarországon a műveltebb osztály egy részénél, a nép nagy tömegeit sohasem hatotta át. Az új alakulatokat azonban oly nemzetek irredentizmusa aknázná alá, amelyek nemcsak idegen hatalom uralmát éreznék, de az övékénél alacsonyabb kultúrájú nemzet hegemóniáját is. És itt organikus lehetetlenséget kell megállapítanunk. Mindenesetre feltételezhetjük, hogy még egy magasabb kulturális fokon álló nemzetiségi kisebbség is képes a hegemónia gyakorlására egy alacsonyabb fokon álló többséggel szemben, de hogy egy alacsonyabb kulturális fejlettséggel bíró kisebbség, vagy egy igen csekély többség hegemóniával bírhasson, elérhesse a felsőbbség önkéntes elismerését és a morális egybeolvadást egy magasabb kulturális fokot elért nemzetiséggel szemben, ez, Uraim, organikus lehetetlenség.
     Előszeretettel vádolnak meg bennünket azzal a szándékkal, hogy a kérdések nekünk nem tetsző elintézését erőszakkal fogjuk megváltoztatni. Távol állunk, Uraim, az ily kalandos tervektől. Mi reményeinket az igazságnak és azoknak az elveknek morális erejére alapítjuk, amelyekre támaszkodunk és amit nem tudunk elérni ma, annak megvalósulását a Népek Szövetségének békés akciójától várjuk, amelynek egyik feladata lesz orvosolni azokat a nemzetközi helyzeteket, amelyek a béke fennmaradását veszélyeztethetnék. Ezt kijelentem, nehogy szavaimban gyermekes és fölösleges fenyegetést lássanak. De kijelentem azt is, Uraim, hogy olyan mesterkélt rendelkezésekkel, mint amilyeneket a békeszerződés tartalmaz, Európa ennek az általános béke szempontjából oly fontos és sokat szenvedett részében alig lehetséges békés politikai helyzetet teremteni. Közép-Európát a keletről jövő veszedelmekkel szemben egyedül a történelmi magyar terület stabilitása tudja megőrizni.
     Európának szüksége van gazdasági rekonstrukcióra. A gazdasági fejlődést azonban az új alakulatok bizonyára meg fogják gátolni. Ez a körülmény a megmaradt Magyarországon szükségképpen be fog következni. De hasonló lesz a helyzet az elszakított részeken is. E területek alacsonyabb kultúrájú nép alacsonyabb fokú adminisztrációja alá rendelve, elszakítva ennek az organikus egységnek többi részeitől, amelyekkel kapcsolatban újból virágzásnak indulhatnának, a stagnálásra, vagy valószínűleg a visszaesésre vannak kárhoztatva.
Európának szüksége van szociális békére. Önök jobban ismerik azokat a veszélyeket, amelyek ezt a békét fenyegetik. Önök jobban tudják mint én, hogy a háború következményei megzavarták és egyensúlyából vetették ki a gazdasági élet szellemét és feltételeit. A múlt szomorú tapasztalataiból tudjuk, hogy a felforgató elemek sikerei mind annak a következményei, ami aláásta a társadalom morális erejét, tehát mind annak, ami meggyöngítené a nemzeti érzést és előidézte a munkanélküliség nyomorát. Ha Európának ebben a részében, amely még mindig közel áll a bolsevizmus égő fészkéhez, megnehezítik a munka feltételeit, megnehezítik a munka újból való megkezdését, ezáltal csak a társadalmi béke veszélyei nyernek újabb tápot. Védővonalak tehetetlenek a járványok, különösen a morális járványok ellen.
Mindezekkel a teóriákkal szemben Önök felhozhatják mint döntő tényezőt, a győzelmet és a győzők jogait. Elismerjük ezeket, Uraim. Elég reálisan gondolkozunk politikai kérdésekben, hogy ezzel a tényezővel kellőképpen számoljunk. Ismerjük tartozásunkat a győzelemmel szemben. Készek vagyunk vereségünk váltságdíját megfizetni. De ez lenne az újjáépítésnek egyedüli elve? Az erőszak volna az egyedüli alapja az építésnek? Az anyagi erőszak lenne az egyedüli fenntartó eleme annak a konstrukciónak, amely összeomlóban van, mielőtt az építés befejeződött volna? Európa jövője igen szomorú lesz ebben az esetben. Nem hisszük, Uraim, hogy a győztes hatalmaknak ez volna a mentalitása; ezeket az elveket nem találjuk meg azokban a nyilatkozatokban, amelyekben Önök megállapították azokat az eszméket, amelyeknek győzelméért harcoltak és amelyekben megjelölték a háború céljait.
     Ismétlem, nem hisszük, hogy ez volna a győzelmes nagy nemzetek mentalitása. Ne vegyék rossz néven, hogy a most győzelmes Franciaországon, Anglián és Olaszországon túl meglássam a körvonalait annak a másik Franciaországnak, amely mindig a nagylelkű törekvéseknek előőrse és a nagy eszméknek szócsöve volt, annak a másik Angliának, amley a politikai szabadságok szülőanyja volt, és annak az Olaszországnak, amely a reneszánsznak, a művészeteknek és a szellemi fejlődésnek a bölcsője volt. És ha duzzogás nélkül ismerem el a győző jogát, úgy azzal a másik Franciaországgal, Angliával és Olaszországgal szemben egész másképp érzek; hálával hajlok meg előttük és szívesen fogadom el őket mestereinkül és nevelőinkül. Engedjék meg, Uraim, hogy azt tanácsoljam: ne veszélyeztessék örökségüknek ezt a legjobb részét, ezt az erkölcsi fölényt, amelyre Önöknek joguk van, az erőszak fegyverének alkalmazásával, amely ma az Önök kezében van, de amelyet holnap más ragadhat meg, míg amaz megmarad.
Bízva ezeknek az eszméknek az erejében, a bennünket környező minden nehézség, minden rosszakarat és minden akadály dacára, amelyeket utunkon felhalmozni iparkodnak, bizalommal lépünk arra az útra, amely végre megnyílt előttünk, hogy részt vehessünk a béke munkájában; és tesszük ezt a legteljesebb jóhiszeműséggel. Bízunk azoknak az eszméknek az őszinteségében, amelyeket Önök kijelentettek. Jogtalanság volna Önökkel szemben másképpen gondolkoznunk; bízunk az erkölcsi tényezők erejében, amelyekkel ügyünket azonosítjuk, és kívánom Önöknek, Uraim, hogy a győztes fegyvereknek dicsőségét szárnyalja túl a béke megteremtésének dicsősége, amellyel Önök az egész emberiséget megajándékozzák.
     Csak egy pár szót kívánok még, Uraim, némely részletkérdést illetőleg megjegyezni.
     Beláthatják, hogy nem térhettem ki a nekünk felajánlott béke részletes tárgyalására. Egyedül a területi kérdéssel foglalkoztam, mert ez a kérdés magában foglalja a többieket. Fel szeretném hívni azonban figyelmüket még egynéhány pontra, amelyeknek megoldása nézetem szerint rendkívül sürgős.
     Mindenekelőtt a humanizmusnak egyik kérdése, a hadifoglyoknak kérdése áll előttünk. A békeszerződés szavai szerint a hadifoglyok hazaszállítása csak a béke ratifikációja után történik meg. Kérem Önöket, Uraim, ne vegyenek tekintetbe egy formalizmust, amely miatt annyi ártatlan család szenvedhetne. A szerencsétlen szibériai hadifoglyok ügyében külön beadvánnyal fordultunk a Legfelsőbb Tanácshoz. Ennek a kérdésnek a megoldásánál hivatkozom az Önök emberies érzésére; oly érzések ezek, amelyeknek még háborús időben is fölötte kell állnia a politikának.
     Még egy megjegyzést kívánok tenni a pénzügyi határozatokra vonatkozólag. Nézetem szerint a békeszerződés nem veszi eléggé figyelembe Magyarország különleges helyzetét. Magyarországnak két forradalmat, a bolsevizmus négy hónapos dühöngését és több hónapos román megszállást kellett átélnie. Ilyen körülmények között lehetetlen, hogy a szerződés által tervbe vett pénzügyi és gazdasági határozatokat végre tudjuk hajtani. Ha a győztes hatalmak polgárai által részünkre folyósított hitelek a béke aláírásának pillanatában - amint ezt a javaslat kimondja - felmondhatók lesznek, ez a fizetőképtelenséget, a csődöt jelenti, amelynek visszahatását kétségkívül a győztes hatalmak is éreznék. Elismerem, hogy sok hitelezőnk van az Önök országaiban. A hitelek visszafizethetők lesznek, ha erre nekünk időt engedélyeznek, de nem lesznek visszafizethetők, ha azonnal követelik azokat tőlünk.
     Azt követelik továbbá tőlünk - és ez is igazolja, hogy mennyire célravezetőbb lett volna bennünket előzőleg meghallgatni -, hogy mi Ausztriának vasércet szállítsunk. Mivel magunk is abban a helyzetben vagyunk, hogy ércet kell importálnunk, ezt a rendelkezést nem tudjuk teljesíteni. Hasonló a helyzet az épületfa tekintetében.
Ezekre a részletekre nézve kérem az Önök jóakaratú megfontolását, amelyet már az Önök képviselői részünkre kilátásba helyeztek.
Mielőtt szavaimat befejezném, hálásan köszönöm, Uraim, hogy alkalmat adtak nekem álláspontomnak élőszóval való kifejtésére, és hogy beszédemet oly jóakaratú és állandó figyelemmel kísérték!
 
A HN hasábjain Pavol Haulík szlovák szociológus emlékeztet arra, hogy a kommunizmus évtizedeiben a trianoni kérdés tabu volt. Ma viszont, amikor már nem így van, oktalanság lenne azt gondolni, hogy a döntést megélők nemzedékének kihalásával a trianoni következmények csak úgy "kiszellőznek a fejekből," hiszen mindez a "nemzedékről nemzedékre öröklődő kollektív emlékezet része".